Napjainkban a szellem bürokratái a „politikai korrektség” érvényesítésére és egyes kisebbségek vélt „érzékenységére” hivatkozva, lázasan buzgólkodnak „a múltat végképp eltörölni” hagymázas utópiájának beteljesítésén. Képromboló dühük legújabb áldozata Robert Edward Lee tábornok New Orleans-ben álló…
Drága Barátaim!
Soha ne becsüljék le a politikai megérzéseimet! Önök napokon át legyintettek, nevettek; néhány liberális barátom a csakis rájuk jellemző megfellebbezhetetlen ítélettel jelentette ki, hogy „ez nem történhet meg” – és mégis megtörtént. Fellengzősen azt mondhatnám, az ilyen jóslatokhoz…
Tímeának ajánlom
Kortalanság. Túlzás nélkül állíthatom, történelmi jelentőségű filmvetítésen vettem részt péntek este. Előző nap mutatták be először a magyar mozikban Kertész Mihály legendás filmjét, a Casablancát. Mélységes elégtételt és elégedettséget éreztem, amikor körbepillantottam a teremben:…
1988 tavaszán – mindössze hatéves voltam – gyermeki bájjal kérdeztem apámtól: „A csúcstalálkozón két hegycsúcs találkozik?” Nem értettem ezt a metaforát, viszont a televízió Panoráma című külpolitikai műsorában láttam a két „hegycsúcsot”, két kivételes férfiút, amint Moszkvában találkoznak és kezet…
Az Amerikai Egyesült Államokban elkezdődött a cirkusz: Iowa államban megtartották az első elnökjelölő előválasztást. Napjainkban sokan azt gondolják, hogy a köztársaság alapításától kezdve így választották ki az elnökjelölteket, ám az előválasztások és jelölő gyűlések rendszere csak a XX. században…