Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

#indítsukbe?

2017. augusztus 20. 00:01 - Finta László

Széljegyzetek augusztus 20-ára

I

Soha nem tekintettem úgy a hazámra, mint egy közönséges autóra, amelyet be kell indítani. Feltételezem, hogy az újkeletű „autószerelők” maguk sem Csonka János antik postaautójára vagy egy kivénhedt Wartburgra gondolnak; s aligha kapnak a kurblivas után, hiszen ők feltehetően gombnyomásra induló Teslákról álmodnak. Fröccsöntött gondolatok és plasztiklovagok korában élünk.

Szent István királyunk vértezetet viselt. Az ő ünnepnapján minden műanyag gondolat, hashtag és bizarr szókép istenkáromlás. Ugyanolyan blaszfémia, mint az István, a király című „rockopera”, ez a kádárista politikai tézisdráma, amely 1983-as ősbemutatója óta legalább két nemzedék történelemszemléletét rontotta meg a pogányság apoteózisával, és népszerűsége sajnos máig töretlen. Bárki „újra értelmezheti” az államalapítást, csak éppen nem érdemes; és aki e napot „rendhagyó módon ünnepli”, forradalmár, márpedig Szent István király ünnepének semmi köze semmiféle forradalomhoz: ez egy reakciós-monarchista-katolikus ünnep. Ateista, nihilista és köztársaság-párti kritikusai szerint túlságosan „neobarokk” és „klerikális”, holott éppen ez adja meghittségét: az államalapító és templomépítő szent király tekintélye, a templomok falai között rekedt csend, az orgonaszó, a kenyérszentelés és a Szent Jobb-körmenet. Augusztus 20-án nem vesztes forradalmainkra, elvesztett illúzióinkra és nemzeti tragédiáinkra emlékezünk, hanem az örökségünkre.

 

II

„Örökségünkre”, írom, s véletlenül sem gondolok a modern államra. Ha napjainkban megkérdeznék „az embereket”, mit gondolnak az államról, morognának és méltatlankodnának; egyesek az erejét kárhoztatnák, mások az erélytelenségét és gyengeségeit panaszolnák föl; megint mások a költségvetés egyensúlya miatt aggódnának, vagy a közigazgatás bürokratikus szertelenségei és a közszolgáltatások elégtelen színvonala miatt legyintenének rezignált cinizmussal. Úgy vélem, ezeknek a jelenségeknek a felemlegetése – bár mindennapi életünkben hallatlan fontosságúnak tűnnek – Szent István király napján szentségtöréssel ér fel.

A szent király ünnepén tanácsosabb lenne eltűnődni az evilági kormányzat létezésének okain. Az evilági kormányzat az emberek eredendően bűnös, tökéletlen állapotából fakadó szükségszerűség. Kötöttségeinek és törvényeinek elfogadása az az ár, amelyet meg kell fizetnünk a húsnak, a vérnek és az állatias ösztöneinknek való kiszolgáltatottságunkért. Senkit sem szabad megróni azért, mert részt vesz, vagy kellő rátermettséget érezve, részt kíván venni az evilági kormányzatban; ám aki köztisztséget vállal, annak vállalnia kell a politikai felelősségen kívül az erkölcsi felelősséget is, és gyakorolnia kell az alázat erényét. Ha úgy tetszik, törékenysége és esendősége tudatában, megbocsátást kérő imával az ajkán vállalnia kell az elszámoltatást az igazságtalanságokért, a kegyetlenségekért, jó szándéka hiábavalóságáért, és az önszeretet csalóka sugallataiért, amelyeknek igen ritkán tud ellenállni az esendő ember, ha akárcsak a legcsekélyebb hatalmat gyakorolja más emberek fölött. Az evilági kormányzatban való részvétel akkor engedhető meg, ha az alázat erénye és a felelősségnek ez az érzése jelen van. Ez sajnálatosan igen ritka, de az erényes uralkodók, szent királyaink és államférfiaink tudatában voltak felelősségüknek és méltósággal viselték a korona vagy hivataluk súlyát.

 

III

Vallási ünnep lévén, e napon nem csak a kormányzók, hanem a kormányzottak is hajlamosak szédelegni a nagy szavak körútján; bűnös kísértést éreznek, hogy összekapcsolják a hatalom törekvéseit és cselekedeteit az isteni célok előmozdításával, nem ritkán utóbbiakban fedezvén fel az előbbieket. Ez nem csak az evilági kormányzás rendeltetésének végzetes félreértése, hanem istenkáromlás is. A hazánk iránt érzett igaz szeretet régimódi érzeményének – egy falu, város, régió, ország hagyományai, szokásai és szentjei tiszteletének – mindig magában kell foglalnia a nemzet tragikus sorsának átérzését éppúgy, mint az erényei és erőfeszítései fölött érzett büszkeséget; de soha nem helyettesíthet semmiféle vallásos hitet és soha nem ringathatja a nemzetet a felsőbbrendűség illúziójában.

 

IV

„Egy nemzet nem lehet irgalom – azaz szeretet – tárgya. De lehet egy ország, amely örökségek őrzője”

– írja Simone Weil. Egész életemben élt bennem egy kép Magyarországról, amely nem csak szokásaiban, törvényeiben és intézményeiben vagy politikai határai között él, hanem történelmében, civilizációjában, vallásában és nyelvében is; szellemi zűrzavar és erkölcsi romlás idején, felfordulás és hódítás esetén pedig ezeket a szellemi javakat, ezt a hagyatékot kell oltalmazni, megőrizni és mindenkor gyarapítani. Korunkban, amikor a nemes érzések lassan kivesznek a világból; amikor civilizációnkat megtámadta egy különös penész: az unalom; amikor az emberek gondolkodását hagymázas utópiák uralják; amikor az anyagi javak hajszolása eltéríti a lelkeket az élet igazi értelmétől; amikor a vallásos érzés holmi sekélyes spiritualizmus divatját követi; amikor a nemzeti érzésben burjánzik a giccs és tombolnak a tömeg alantas indulatai; amikor az arctalan világgazdaság megrontja törvényeinket és összekuszálja helyi érdekeinket; és amikor bölcs uralkodók és államférfiak helyett elvtelen és jellemtelen politikai törpék kormányoznak, különösen nehéz kötelesség ez. De mégis él bennem valamiféle csalóka remény, mert a férfiak és nők csak ideig-óráig futhatnak kötelezettségeik és az igazság elől.

A szülőfalum temploma előtti kis téren 1994. augusztus 20-a óta minden ünnepnapon felvonják a magyar lobogót. Vannak, akiket túláradó lelkesedéssel és nemzeti büszkeséggel tölt el ennek a szerény, magányos zászlónak a látványa. Engem sokkal mélyebb érzés kerít hatalmába: boldog vagyok, hogy fennmaradt valami, ami emberi gyarlóságainktól és bűneinktől függetlenül becsületes, mértéktartó, igaz és jó: a haza.

996204.jpg

(Fénykép: A Szent Jobb-körmenet elhalad az Úri utcában; Buda, 1949. augusztus 20. © Fortepan)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr4112763656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása