A jeles nap alkalmából örömmel nyújtom át Önöknek egyik kedvenc költőm versét:

„Veszett lelkek, veszett lelkek
Vándorolnak, vándorolnak.
Veszett lelkek, veszett lelkek
Elmerengnek, elmerengnek.
Merre menjünk, merre menjünk?
Vándorolnak, vándorolnak…
Látják a szirtet elől,
Ez hát a válasz…
Vagy csak kréta?
Ez hát a válasz?
Igen, igen! – kiáltják – igen!
Vagy csak kréta? Nem.
Előre! A szirt fölött, mint sárga citrom,
Egyenként… fölött… fölött!
De a dagálynak vége…”