„Évekkel ezelőtt azt mondta nekem egy intelligens román: – Ki tudja? A németekből megint nagyhatalom lehet” – idézi fel egyik utazásán folytatott beszélgetésének emlékét John Lukacs A legsötétebb Transsylvaniában című 1982-ben megjelent útleírásában. Talán említenem sem kellene, hogy imádom…

I Soha nem tekintettem úgy a hazámra, mint egy közönséges autóra, amelyet be kell indítani. Feltételezem, hogy az újkeletű „autószerelők” maguk sem Csonka János antik postaautójára vagy egy kivénhedt Wartburgra gondolnak; s aligha kapnak a kurblivas után, hiszen ők feltehetően gombnyomásra induló…

Bevallom Önöknek, talán elvetettem a sulykot azzal – hívhatjuk ezt hübrisznek is (Isten színe előtt kell majd számot adnom bűneimről) –, hogy kiálltam Robert Edward Lee tábornok lovasszobrának fennmaradása mellett; ám úgy érzem, nem tehettem mást, mert amit képviselek, s amiben hiszek, szűnni nem…

Régóta tervezem, hogy papírra vetek néhány keresetlen gondolatot – vagy ha úgy tetszik, tizenkilencedik-századiasan szólva, „a köz megértő, szíves figyelmébe ajánlom igénytelen nézeteimet” – a képzelőerőről, ám mindezidáig cserben hagyott a tollam. Tulajdonképpen most sem jutott eszembe semmi…