Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

A sötét ló

2016. november 10. 00:01 - Finta László

Donald Trump: amerikai psycho, amerikai rémálom

Bevallom Önöknek, nem ért különösebb meglepetésként Donald Trump győzelme; sokkal inkább meglepett, hogy sokakat hideg zuhanyként ért ez a fejlemény. Régóta számítottam arra, hogy ez bekövetkezik, mégis, igen nehéz megbarátkoznom a gondolattal, hogy 2017. január 20-ától ez a rőthajú paprikajancsi kormányozza az Amerikai Egyesült Államokat.

Trump győzelmének biztosan nagyon sok oka van, magam is ezeken tűnődöm reggel óta. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha rövidlátó detektívek üldöznék a nyilvánvalót; mintha újra élnénk az 1930-as éveket, Churchill szavaival szólva, a „sáskajárás éveit”. Mintha az emberi elme belesüllyedt volna abba a képzeletszegény, könnyen izgalomba hozható, könnyedén kielégíthető és pillanatnyi szükségleteinek élő, barbár és gyermeki állapotba, amely tudatosan elutasítja az érettséget és rombolja a civilizációt, és amelyet a demagógok könnyen felhasználhatnak élősködő céljaikra. Ha van igazság Lord Curzon maximájában –

„minden civilizáció arisztokráciák munkája”

–, akkor az is igaz, hogy az arisztokrácia hanyatlása, romlása és önmagába vetett hitének elvesztése utat nyit a barbárság hangadói előtt. Még az sem vigasztal, hogy az amerikai választók már a múltban is pajzsra emeltek ízig-vérig faragatlan alakokat, mint például Andrew Jackson tábornokot, aki beiktatása napján csiszolatlan modorú párthívei kíséretében, sáros csizmával lépett be a Fehér Házba; lábukat a drága szőnyegekbe és a míves bútorok kárpitjába törölték. Mégis, ezeket az embereket a kifogásolható modor ellenére is valamiféle régimódi tisztesség jellemezte, amely mára – fájdalom – teljesen eltűnt: mintha sótlan bürokraták, az 1945 utáni rend dogmatikus és képzeletszegény védelmezői küzdenének minden hájjal megkent demagógokkal.

Nézzenek rá erre az emberre! Vessenek egy pillantást heves gesztusaira! Hallgassák fülsértő angolságát! A nyelv romlása mindig egy nép romlásának legbiztosabb tünete, amely kéz a kézben jár a modor és a stílus elutasításával, valamint az érett férfiemberhez méltó kötelmek tagadásával. Dőreség ettől az embertől bármiféle „konzervatív”, hovatovább „ellenforradalmi” fordulatot várni! Ha mégis így történne, én lennék a legboldogabb, ám súlyos kétségek kínoznak. Kétlem, hogy Trump mélységes pesszimizmussal tekintene akár az emberi természetre, akár a népfelség elvére – éppen ellenkezőleg: ő és a hozzá hasonlók mindenkinél jobban értenek ahhoz, hogyan keressék a tömegek kegyeit, amiképp a modern zsarnokok is avatott kezekkel pengették és pengetik a félelem és hízelgés húrjait. Mindez a magamfajta reakcióst mélységes borzadállyal tölti el.

donald-trump-grow-up.jpg

Azt hiszem, soha nem írtak annyit az amerikai (fehér) munkásosztályról, mint ezekben az órákban, nekik tulajdonítva Trump diadalát. Nem tagadom, hogy az ismereteim és a tapasztalataim meglehetősen korlátozottak e téren. Abban talán nem tévedek, hogy az amerikai munkásosztály története – és talán minden nyugati munkásosztály története – homlokegyenest ellentmond mindannak, amit Marx erről az osztályról hirdetett: forradalmi öntudat és bombasztikus légvárak helyett valóságos megbecsülésre és elismerésre vágyott ez az osztály. Nekem mindig az volt a benyomásom, hogy ezek a derék emberek annak ellenére is konzervatívabbak a felsőbb osztályokba tartozóknál, hogy gondolataikat és a világ dolgaihoz való viszonyukat sajnálatosan inkább filmszínészek, rádiós és televíziós személyiségek formálták, mint a „magasabb” irodalom. Végzetes volna lenézni ezt az osztályt, amiképp a vidéken élő, fegyverviselő farmereket és földbirtokosokat sem szabad elítélni, inkább azon kellene eltűnődni, mi az oka annak, hogy közülük sokan úgy érzik, elárulták őket és az „amerikai álmot”. Zavarba ejtő, hogy ezek a választók épp Trumpban találták meg hősüket, ám attól tartok, hogy a liberálisok – akiket egyébként mindig nagyra becsültem – mindaddig képtelenek lesznek a Trump-jelenség megértésére, amíg kávéházi entellektüelek szubkultúráit képviselik és olyan intellektuális divatoknak hódolnak, mint a gender-elméletek, az emancipáció mindenek feletti bálványozásáról nem is szólva. Engem mindig zavarba ejtett, hogy intellektuális csiszoltságuk ellenére sokszor mennyire vakok; mindig megdöbbentett, mennyire ragaszkodnak mindenhez, ami forradalmi, istentelen és modern. Mintha meggyőzték volna magukat, hogy véleményük vélt kiválósága egyben ízlésük és értékítéletük kiválóságáról tanúskodik, és e vélt „felsőbbrendűség” tudatában gőgösen számon kérhetik mindazok „felvilágosulatlanságát”, akik nem értenek egyet velük. Remélem, ezúttal nem esnek ebbe a hibába, és megkísérlik megérteni, miért alakultak úgy a dolgok, ahogyan alakultak. Az amerikai „konzervatívoktól” még ennyit sem várok, hiszen ezek az emberek mindig hittek a technológiai „haladásban” és más istentelenségekben, pártjuk elitje pedig olyannyira félti megszerzett pozícióit, hogy szemrebbenés nélkül kapitulál a Trump-féle új barbárok előtt. Kimondom, ami régóta kínoz: az amerikai konzervativizmus halott, a régi-jó republikánus párt megsemmisült; senkit se tévesszen meg Trump győzelme!

trump_meets_reagan.jpg

Belegondolni is rettenetes, hogy a megválasztott elnökkel szemben nem áll semmiféle törvényhozási ellensúly. Félelmetes látni, hogy az elmúlt kétszáz évben fokozatosan eltűntek az alkotmány „arisztokratikus” elemei, miközben az elnöki intézmény monarchikus hatalma soha nem tapasztalt túlsúlyba került. Az amerikai elnöki tisztség XX. századi változásai olyan hatalommal ruházták fel e „választott királyt”, amelyet rémálmaikban sem gondoltak volna az Alapító Atyák. Hogy ez a rettentő hatalommal rendelkező hivatal képes-e önmagának nagyobb tekintélyt és megbecsülést kivívni, elsődlegesen attól függ, ki tölti be, s hogy azok, akik készek őt feltétlenül szolgálni, csupán mint udvaroncok érkeznek-e a Fehér Házba, vagy tapasztalatuk, műveltségük és jóakaratuk ösztönzi-e arra az „uralkodót”, hogy bírálatukat is elfogadja? Kik lesznek Trump emberei? Semmit sem tudunk róluk.

S hogy mi lesz Európa békéjével? „Rosszkedvünk tele” hosszúnak ígérkezik és meggyőződésem, hogy e német-skót származású elnökkel a hátuk mögött Le Pen, Orbán, Putyin és Erdoğan Európája békétlen hely lesz, a mi hazánk pedig már ott hever a keleti medve szőrös mancsai alatt. Valamiért mégis nosztalgikus és reményteljes érzések kerítenek hatalmukba, ha a Nyugatra, az angolszász Nyugatra és Amerikára gondolok, s ezek az érzések annak ellenére sem szűnnek, hogy ez a visszataszító alak elnök lesz. Remélem, hogy Trump csak múló idegláz. Iszonyú belegondolni a következményekbe: ha körülnézek, mindenütt egy-egy potenciális Chamberlain, Daladier, és Mussolini, de sehol egy Churchill… Ilyen nehéz időkben két dolog számít: minden nap véghez vinni valamit, ami értelmes, aminek van látszata; és a farkasokkal üvöltők között is megőrizni az erkölcsi meggyőződés erejét.

(Felső kép: © Tom Pennington, 2015; alsó kép: Ronald Reagan és Donald Trump a Fehér Házban, 1987)

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr4411946417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.10. 11:24:01

Az oligarchia hatalmas versége Trump győzelme, ne reszkess te se, ha nem vagy oligarcha!

-JzK- 2016.11.10. 18:40:48

A nyugati civilizáció a szakadék széle előtt pár centivel állt meg, kaptunk egy utolsó esélyt.

Ha Clinton nyer, akkor vége lett volna a játszmának: annyi füstöst legalizált volna, hogy a fehér amerikának ezzel végleg és visszafordíthatatlanul vége lett volna, fehérpárti elnököt képtelenség lett volna választani. Az 1965-os bevándorlási törvény elfogadása óta a nemlatin fehérek (tehát az igazi amerikaiak) aránya 90%-ról 65%-ra esett vissza.

Feltölthetik konzervatív elemekkel az évtizedek óta liberális Legfelsőbb Bíróságot, és visszavonhatják végre a buziházasságot és Roe-féle abortuszhatározatot.

Elkerültük az atomháborút: Putyinnak konstruktívan egyezkedni tudó elnök végre meg tud egyezni pl. Szíria vagy Ukrajna kapcsán.

Befejeződik a magyar kormánynak a mindenféle liberális baromsággal való basztatása.

A nyugati kultúrmarxista vezetők reszkedhetnek, óriási repedés keletkezett a világrendjükben. Már csak az kell, hogy jövőre az AfD megbuktassa Merkelt.

Plusz az én privát vágyálmom: lecserélni Ferenc pápát Richard Williamsonra, vagy legalább Jude Law karakterére, XIII. Piuszra :)

Lassan szépen megbomlik a gonosz tengelye.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2016.11.10. 19:23:25

@-JzK-: "Feltölthetik konzervatív elemekkel az évtizedek óta liberális Legfelsőbb Bíróságot" - feltételezem, aligha zavarja Önt az a tény, hogy a szóban forgó ítélet indokolását egy konzervatív bíró, Anthony Kennedy jegyzi, és a Legfelsőbb Bíróság konzervatív többsége Ronald Reagan óta töretlen, aki három bírót nevezett ki, George W. Bush kettőt, köztük John Roberts főbírót... A többi állítását borítsa a feledés jótékony homálya.

Jakab.gipsz 2016.11.10. 20:47:41

Nézzük meg a tényeket vágyálmok hangoztatása helyett.
A neoliberalizmusnak vége egy új korszak kezdődik és a nyugat vajúdik, a régi rendszer kizárólagos haszonélvezői pedig reszketnek, nehogy a kiüresedett kliséik ismételgetései helyett, nekik is gondolkodniuk keljen.
Csakhogy itt akad egy kis nehézség éspedig az a kultúra amit hiányolnak a szókimondó bugrisoktól, az ami egykori "fehér, keresztény, polgári úriemberre jellemző" erkölcsös kultúra filozófia, számukra továbbra is elérhetetlen maradt, ugyanis ez olyan mint az óbor ki kell érlelődnie, nemzedékről nemzedékre, pénzért nem vehető meg.
Lehet pénzel, hazugságokkal manipulálni egy társadalom elitjét, kontra szelekcióval vezető pozícióba juttatni a demagógokat, akik megfelelnek az elvárásoknak, és csak az elvárások érdekében cselekeszenek gondolkodnak, ámde a gyógyító sebészkés kezelésére éppen ezért alkalmatlanok.
Tehát más megoldást kell ki agyalnunk.

Azt csak a legelvakultabb liberális teoretikusoknak nem tűnt fel, hogy a demokrácia nem egy hamburger recept, amelyet a "Mekivel és Cólával" lenyomhatunk mindenki torkán, Clintonné és Soros Gyuri pedig szakszerűen majd ezt a programot véghez viszi, a civil nyilvánosság hatalmára támaszkodva.
A valóság a másik arcukat mutatta meg, Clintonné igazi énje a "kurázsi mama", Soros Gyuri pedig "Cipolla" a demokrácia és a migráció mágusa, csupa illúzió és üres felszínes mormolása a befüvezett népek legnagyobb örömére. Olyan háborúkba rángatta be a nyugatot ami már akkor is évszázadok óta dúlt mielőtt az amerikaik alkotmányán meg sem száradt a tinta.
Ugyanis az alkotmány szellemiségét nem csak a szavak gondosan össze válogatott sorozata szavatolja, hanem kiállás egy erkölcsi értékrend mellett, (a protestáns etika) és éppen ez az a morál amely minden ateista-materialista jogfilozófiából már szükségszerűen hiányzik, mint ahogyan ezt Habermas ki is jelenti. Azért mert a morál az idő hovatartozásával van össze függésben, az idő felett pedig senkinek sem lehet hatalma.
Tehát megtörtént negatív események analitikája helyett, amely az ismétlődéstől való félelem indukál, a figyelem csak az kiiktatásra irányul, hol ott a megelőzés lehetőségét éppen ez a módszer küszöböli ki és egy logikai csapda bezárul.
Azaz ha mindent változatlanul vizsgálunk csak a kiindulópontra térhetünk vissza.
Ez a neoliberális demokrácia a konszenzusos probléma megoldás logikai csapdája, esetünkben csak egy politikai terméket kellett letesztelnünk, hogy hiba kiderüljön.
Felsorolt megfontolások alapján az ügy amit aggódunk, a demokrácia és a gondolkodás szabadságának az ügye nem elveszett ügy, viszont az eddigi ismereteink szerint "csak rosszul van össze rakva", ez pedig nem politikai-filozófiai probléma, hanem matematikai-filozófia hatáskörében érthető és oldható meg.
Úgy tűnik számomra, nem ártana egy dörzsöltebb matematikus-filozófushoz fordulni, olyanhoz aki az idő természetét is képes egyértelműen tisztázni.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2016.11.15. 00:14:40

"Nem eleve" - nagyot nevettem! Egyébként valóban nem ez volt a téma, és valóban nem én kezdtem oligarcházni...

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2016.11.15. 00:18:22

@Jakab.gipsz: Nézze, démonokkal nem szívesen viaskodom, de a politikatudománynak tartozunk annyival, hogy kétségbevonjuk a "neoliberális demokrácia" létét, mert ilyen nincs. A neoliberalizmus közgazdasági iskola, itthon pedig - alaptalanul - ostoba szitokszó.

HaKohen 2016.11.25. 20:44:04

@Jakab.gipsz:

Jaksikám! (Ha már Sorost legyurizod - bár lehet, hogy együtt őriztetek libákat anno.)

Összeszedni szavakat és félmondatokat innen-onnan, majd az egészet összegányolni és újra kiadni magadból - hát ez nem semmi. (Kedvencem: matematikai filozófus kell a világnak, mi más?) Érted is, amit leírtál?

És csak nagyon halkan jegyzem meg: észrevetted, hogy... khm... némi kihívásokkal küzdsz a magyar nyelvhelyesség mezején?
.

HaKohen 2016.11.25. 20:45:38

@-JzK-:

"Lassan szépen megbomlik a gonosz tengelye."

Tényleg? Megbomlik a TE tengelyed?

Hála Istennek, már alig várom...
.
süti beállítások módosítása