Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

„The lady’s not for turning”

2015. október 13. 19:32 - Finta László

Margaret Thatcher születésnapjára

Felrázta a hanyatló Britanniát és a fásult briteket, akik belefáradtak puhány kormányaik és képzeletszegény miniszterelnökeik tehetetlenségébe. Ő volt az egyetlen férfi a toryk soraiban, pedig felettébb nem illett a képbe: volt, középosztálybeli outsider, főrendi rokonság és kapcsolatok nélkül. Ha úgy tetszik, őt nem kötelezte semmire a jó családból származó úriemberek egymás iránti lojalitása, örökölt kiváltságaik és megállapodásaik. Úgy érzem, még csak nem is titkolta az irántuk érzett megvetését. Hű fegyverhordozóit – olyan figurákat, mint a zsidó származású, ex-kommunista, spanyolországi polgárháborús veterán Alfred Sherman, a római katolikus Paul Johnson vagy a szintén pápista és köztársaság-párti spanyol ivadék Michael Portillo – a körön kívülről hozta. Csapatában a tehetség, a képzelőerő és az iránta tanúsított hűség számított. Szívósan küzdött azért, hogy a régi toryk elfogadják őt vezetőjükként, és sikereivel sokáig rászolgált az „öregfiúk” bizalmára. Miniszterelnököt soha korábban nem szerettek és nem gyűlöltek annyira, mint őt.

Óriási érdeme, hogy a briteket – akikben a háború utáni „jóléti konszenzust” konzerváló munkáspárti és konzervatív kormányaik elültették az irigységet és az állami „jóléttől” való függőséget – meggyőzte, hogy a haszon és az egyéni siker nemes, tiszteletre méltó dolog, és mindezek lehetősége nyitva áll mindenki előtt, aki egyről kettőre akar jutni. Mindez nem valósulhatott volna meg a szakszervezetek legyőzése nélkül, akik valósággal foglyul ejtették a kormányt. Akkor is szervezhettek sztrájkokat, amikor saját tagjaik érdekei közvetlenül nem voltak érintve, nem kellett tárgyalniuk tagságukkal, mielőtt cselekedni kezdtek volna, végül már odáig merészkedtek, hogy – egész iparágak feletti ellenőrzést gyakorolva – a nem szakszervezeti tagok érdekei ellen tevékenykedtek. Vezetőik – sokan közülük kommunisták, társutas értelmiségiek, politikai fantaszták – politikai eszközként használták őket politikai célok megvalósítására a demokratikus felhatalmazással bíró törvényes kormány ellenében. A szocialista gondolkodásmódot persze nem tudta eltűntetni, de legalább elérte, hogy Nagy-Britannia soha ne lehessen olyan, amilyenné a hetvenes évek végére vált. Szükség volt ehhez a régi birodalmi nagyság illúziójára is, egy kis háborús győzelemre a „jelentéktelennek” ítélt Falkland-szigeteknél, amelyet a Munkáspárt léhán odadobott volna az argentin katonai juntának.

Bizonyos, hogy 1987-es választási győzelme után megelégelték a stílusát és módszereit az Alsóház hozzá hű, de kevésbé radikális tagjai. Tragikus, hogy voltaképpen az újraegyesülő Németország és a föderalizmus útjára lépő Európa okozta a bukását. Úgy vélem, az európai bürokráciával szembeni ösztönös kételkedését igazolta az idő, ám a korlátai is ekkor mutatkoztak meg igazán: nem volt víziója az egységesülő Európáról és módfelett tartott az újraegyesülő Németországtól. E tekintetben konzervativizmusa sokkal inkább a harmincas évek sótlan, befelé forduló, Chamberlain-féle tory politikára emlékeztet, mint Churchill európai látókörű reakciós elveire.

Életművének számomra leginkább időt álló tanulsága, hogy soha nem hátrált meg, soha nem engedett a meggyőződéséből.  

Kilencven évvel ezelőtt született Margaret Thatcher.

(Fénykép: Margaret Thatcher a Lordok Házában.) 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr517965746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2015.10.13. 20:37:32

Nagyon jó írás, köszönöm szépen!

batiszkáf · http://batiszkaf.blog.hu 2015.10.14. 18:19:19

Kedvelem Thatchert, Európa talán utolsó nagyformátumú politikusa volt. Az egyik kedvenc videóm az, amiben egy interjú során a riporter arra kéri, hogy ugrabugráljon egyet csak úgy jópofiskodásból (az infantilis tömegmédiától mit is várhatnánk), mire Thatcher karakánul kiosztja a nőt, kijelentve, hogy ő nagy lépéseket tesz előre, nem hülye kis ugrásokat egy stúdióban, és nem akarja elveszteni az emberek megbecsülését: www.youtube.com/watch?v=QiMs165tVdw
Vessük ezt össze ezzel: www.youtube.com/watch?v=IUcgH1lbNxI
Visszataszító.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.10.23. 12:46:36

@PuffCinq: Nagyon szívesen! :) Én köszönöm az inspirációt.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.10.23. 12:47:29

@batiszkáf: Hanyatló korunkban a politikai vezetők barbár rocksztárokra emlékeztetnek. Érdemes megnézni ezt a videót is: www.youtube.com/watch?v=U2f8nYMCO2I Hallatlan különbség!

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2015.10.23. 13:18:27

Nem tudom egyébként, miért tűnnek gyerekkorunk politikusai valahogy "larger than llife" figuráknak. Hogy ez vajon nem a mi perspektívánkból adódik-e inkább, mint valódi változásból. De nehéz lenne tagadni, Chirac volt talán az utolsó old-school politikus Európában, aki sem bürokratának, sem médiabohócnak nem látszott, és már ő sem volt első vonalbeli.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.10.23. 14:40:18

@FOUREY: Felettébb érdekes a felvetésed, köszönöm! Ugyanígy érzek Antall Józseffel, Horn Gyulával és a nemrég elhunyt Göncz Árpáddal is – és ők csak a hazai nevek. Komolyan vehettem őket, egyikük sem tanúsított infantilis személyiségjegyeket, holott gyengébb pillanataikban őket is biztosan hatalmába kerítette a gyermeteg dac. Ezeknek az embereknek valódi és rögös életút adatott: Antallt meghatározta az ősei öröksége, a keresztény-úri középosztály kisemmizettsége; Hornt a proletárlét, a Szovjetunió-élmény és a pártélet, Göncz Árpádot 1944 és 1956 élménye, a börtönévek és 1989, az „annus mirabilis”. Évtizedek alatt értek politikussá, talán valamiféle kvázi-államférfivá. (A külhoniak közül Chirac remek példa az eddig elmondottak fényében!) Hozzájuk képest a maiak egyszerre mutatják a gyermeteg médiasztár, a lelketlen és képzeletszegény, de rideg bürokrata, az erkölcsi fenntartásokat elvető gátlástalan politikai vállalkozó karakterjegyeit. S ami talán a legrosszabb: az egyetemi padsorokból egyenes út vezet a politika első vonalába a hallgatói érdekképviseletekben eltöltött három-négy év után. Hol egy gondos gazda, egy józanul számító szatócs, egy tisztes tanárember?

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2015.10.27. 16:47:04

@Lord Meldrum: igazán nincs mit, minél többen írják meg, hogy a bárónő nem hátrált meg, annál jobb! :)
süti beállítások módosítása