„Ön lengyel, ön itt él. Én nem vagyok lengyel, nem itt élek, nincs lengyel gondolkodásmódom. Magyar vagyok, és megvan a magunk történelme. Mi nem tekintünk fenyegetésként Oroszországra. Pont”

– így válaszolt Igor Janke lengyel újságíró, Orbán Viktor életrajzírójának a magyarhoni orosz befolyást firtató kérdésére Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Jellemző, hogy e miniszteriális ficsúrra bízott kormányzati reszort elnevezésében első helyen áll a „külgazdasági” jelző, hiszen amit művel, nem más, mint elvtelen kufárkodás, hadd ne mondjam, hazaárulás. (Szó szerint árulja a hazát!) Néha el-eltűnődöm, mi lehet számukra oly’ vonzó a Kelet üzleti szokásaiban, kereskedelmi kultúrájában, és ilyenkor mindig szomorúan legyintek: a másik fél átejtése, a hőbörgő bazári alkudozás; a kölcsönös és a kiegyenlítő igazságosságra törekvő magánjog helyett az erősebb kutya „elvén” nyugvó ököljog e „fél-ázsiai származékok” jelleméhez, vérmérsékletéhez és modorához illő eljárás; ezért keresik posztszovjet kényurak kegyeit, ezért akarják megállítani „Brüsszelt”. Ám ennél is fájóbb a végzetes történelmi vakság: az oroszok a napóleoni háborúk óta fenyegetik Európát és különösen Közép-Európát; ez igaz ma is, és igaz lesz a jövőben is. Megdöbbentő, hogy azok az emberek, akik nacionalista vásári komédiává aljasították az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét – hiányos történelmi emlékezetűek kedvéért: kommunista-, szovjet- és oroszellenes nemzeti felkelés volt! –, e nagyszerű történelmi pillanat örökségét kizárólag maguknak vindikálják. Aki ma nacionalistaként oroszbarát szólamokat és Kelet-barátságot hirdet, ne merészelje szájára venni 1956-ot, a nemzeti függetlenség és a szuverenitás ügyét! Pont.