Szívesen olvastam a Népszabadságot annak ellenére, hogy nagyon sok kérdésben nem az általam képviselt értékeket vallotta magáénak, de ez most mellékes. A szerkesztőség becsülettel tette a dolgát: elkötelezte magát egy politikai közösség értékrendje mellett, és hírt adott a mai hatalom illusztris figuráinak egészen elképesztő formákat öltő úrhatnám hajlamairól.
Október 8-a magyar sajtószabadság fekete napja. Az 1990-es rendszerváltozás után huszonhat évvel Putyin Oroszországát és Erdoğan Törökországát idéző módszerekkel tettek tönkre egy nagy múltú politikai napilapot – vér, egyelőre, nem folyik, de az utca (néhány tüntetőtől eltekintve) jegesen hallgat –, és minden jel arra vall, hogy az aljas húzás mögött a kormány áll. Akik kaján kárörömmel fogadták a hírt, és örvendeznek a „Szabad Nép” bukása láttán, gondolkodjanak el azon, mely napilapok alkalmazzák ma, 2016-ban az egykori Magyar Dolgozók Pártja központi lapjának módszereit, mely lapok „tudósítanak” a Völkischer Beobachtert idéző útszéli hangon, és mely sajtóorgánumok hazudnak a Pravdát is megszégyenítő önhittséggel! Akik felemlegetik a Népszabadság múltját és vargabetűit, idézzék fel, milyen kacskaringós utat járt be 1938 óta a Magyar Nemzet, s hogy honnan indult és hová jutott el Pethő Sándor és Hegedüs Gyula! Akik ma a „piac” mindenhatóságáról papolnak, tűnődjenek el, vajon kik tartják életben a kormánypárt hecclapjait és hírharsonáit! (Megsúgom: Önök, a magyar adófizető polgárok.) Most pedig képzeljék el, hogy mindaz, ami a Népszabadsággal történt, mondjuk a The Telegraphfal vagy a Frankfurter Allgemeine Zeitunggal történik. Ugye elképzelhetetlen? Minálunk azonban – ahogyan a miniszterelnök úr őkegyelmessége mondotta volt –
„bármi megtörténhet.”
Jól jegyezzék meg: bármi. Most éppen a sajtószabadságot számolják fel szédítő iramban. S hogy mi lesz holnap?
Egyelőre nem tombol nyílt erőszak, de a párt ökle, a rezsicsökkentési népbiztos már kijelentette az elbukott népszavazás kapcsán, hogy
„… az érvényesség nem releváns kérdés, ha a kormány és a parlament magára nézve kötelezőnek ismeri el az emberek véleményét.”
Ezt hívják önkényuralomnak. Nyilvánvaló, hogy a jövőben egy esetleges választási vereség sem lesz „releváns kérdés”, ha a hatalom és az összeharácsolt vagyon megtartása a tét.
Ne feledjék: bármi megtörténhet!