Egész életemben anglomán voltam. Gyerekkorom óta lenyűgöz az angolok józan gyakorlatiassága, szkepticizmusa, valamint lojalitásra, törvénytiszteletre, méltányosságra irányuló hajlamuk, sőt, úriemberi „sznobizmusuk” is elvarázsolt. Ősi intézményeik titkait – legyen az a parlament két háza, maga a monarchia vagy az angol egyház – mindig áhítattal fürkésztem. A háborús filmekben a brit tisztek még a legmegátalkodottabb és legkegyetlenebb ellenséggel szemben is sportszerűek maradtak. Afrika vad népei nyílvesszők tízezreit is kilőhették őfelsége katonáira, a vörös kabátosok mégis a rezzenéstelen arccal mondtak tósztot Viktória királynő egészségére.

A mai napon a kilencven éves II. Erzsébet királynő egészségére ürítjük poharainkat. Számomra ő „a királynő” – és akkor is az marad, amikor már utódai foglalnak helyet a koronázáson Szent Edward karosszékében. Van abban valami sorsszerű, hogy három nagyszerű asszony – I. Erzsébet, Viktória és II. Erzsébet – egy-egy korszak névadójává vált. Az angolok I. Erzsébet alatt alapozták meg világbirodalmukat, amely Viktória uralkodása alatt élte virágkorát. II. Erzsébet uralkodása idején ez a világbirodalom széthullott. Erről nem ő tehet, hanem azok az egyébként meglepően képzeletszegény brit férfiak, akik mintha elveszítették volna önbizalmukat és kivételességükbe vetett hitüket. A birodalom utolsó nagy pillanata Sir Winston Churchill temetése volt. Ő nem csak megőrizte a keresztény nyugati civilizációt és a brit birodalmat – utóbbit munkáspárti és (minő fájdalom!) konzervatív utódai veszni hagytak –, hanem azt is tudta, hogy a „haladó erők” ünnepelt Gandhija nem szabadsághős, hanem egy hanyatló világ válságtünete.  

II. Erzsébet becsülettel végig szolgálta e válságos évtizedeket. Kötelességtudata példaértékű, amiképp az a méltóság is, amellyel a koronát viseli. (A közemberek – számomra érthetetlen okból – mégis a walesi herceg elhunyt feleségét istenítik, holott Diana hercegnő megtestesült tagadása volt mindannak, amit a királynő számára érték és oltalmazandó örökség.) Önök, kedves Olvasók, egy demokratikus kor szülöttei, akiket az egyenlőség szenvedélye fűt és gyanakvással tekintenek bármiféle tekintélyre és arisztokráciára. Mégis arra kérem Önöket, kívánjanak jó egészséget ennek a derék asszonynak, tiszteljék őt és utódait. Önök még részesülnek abban a csodában, amikor a királynő és Fülöp herceg teljes uralkodói díszben bevonulnak a Lordok Házába. Maholnap talán Lordok Háza sem lesz már és az „uralkodó” úgy mondja majd el „trónbeszédét”, mintha egy részvénytársaság részvényeseinek közgyűlésén beszélne, minden dísz és históriai pompa nélkül.

Élvezzék a naplemente aranyló égboltjának fenséges látványát, mielőtt beköszönt a barbár sötétség kora. Isten óvja a királynőt!

(Kép: II. Erzsébet koronázása)