Megdöbbenéssel olvastam, hogy a kormánypárt ostora – a megszólalásaiban, megjelenésében és arcvonásaiban is faragatlan ember benyomását keltő „rezsibiztos” – „elszámoltatná” a bíróságokat kettő, neki nem tetsző első fokú ítélet miatt. Kijelentette, hogy

 „… ha a vizsgálatok után ez indokolt, törvénymódosításra is sor kerülhet.”

Nem kell ahhoz madárjósnak lenni, hogy tudjuk, mindez semmi jót nem ígér azon keveseknek, akiknek fontos érték a bíróságok függetlensége és akár harcolni is készek érte. A többség fagyos hallgatását megszokhattuk, a rikácsoló kisebbség pedig elégedetten rázza az öklét. Számukra a bírói függetlenség holmi liberális vajákosság, nyugati métely és „zsidó-szabadkőműves összeesküvés”, s mint ilyen, elítélendő és teljesen felesleges, hiszen nemzetünk felkent vezetője, a Bölcs és Erélyes Miniszterelnök Úr érzi a népi jogérzület legfinomabb rezdüléseit és az asztalra csapva tesz igazságot. Voltaképpen nincs is szükség független bíróságokra és Alkotmánybíróságra, de jogrendre sem, ha egy nemzetnek olyan vezető adatott, aki minden rendkívüli helyzetben érti a dolgát, igazságot tesz és uralja a pillanatot.

Vajon mikor tűnik fel az ismeretlenség homályából az a magyar bírósági vezető, aki végre felidézné John Marshall főbíró örökbecsű szavait:

„It is emphatically the province and duty of the judicial department to say what the law is.”

E mondat márványba vésve olvasható az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának épületében. A mai Magyarországon talán már senki sincs, aki a független igazságszolgáltatás síremlékére felvésné.

A kormánypárt minden parlamenti ülésszakban erőlködik, hogy újra betonba öntse, amit betonba öntendőnek gondol. Nevetséges ez az erőfeszítés egyfelől azért, mert lassan az egész magyar jogrend az Alaptörvénybe emelkedik és a módosítások eredményeként létrejön egy párhuzamos jogrend; másfelől azért, mert a többség meztelen királyt csinál magából, amikor gyurmaként bánik azzal, amelyről Magyarország honpolgáraival el szeretné hitetni, hogy gránitszilárdságú. Senki sem hiszi el ezt egy idő után, ahogyan szépen-lassan mindenki azt gondolja majd, hogy alkotmány az, amit a mindenkori többség annak tart, és nincs semmiféle – sem erkölcsi, sem politikai – gátja annak, hogy ha új többség kerül hatalomra, átírhassák a kedvük szerint.

Javaslom az igen tisztelt honatyáknak, hogy ne bíbelődjenek felesleges processzusokkal, hanem inkább írják bele az Alaptörvénybe, hogy „Miniszterelnök Úr nevét hiába szádra ne vedd!”