Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

Társalgás és vita

2015. augusztus 25. 01:40 - Finta László

Michael Oakeshott írja A költészet hangja az emberiség társalgásában című esszéjében:

„A partnerek nem tájékoztatni, meggyőzni vagy megcáfolni akarják egymást, s megnyilatkozásaik hathatósága ezért nem attól függ, hogy mindnyájan ugyanazt az idiómát beszéljék; nézeteik különbözhetnek anélkül, hogy ebből konfliktusok támadnának. Egy társalgásban természetesen elhangozhatnak érvek, és egy beszélőnek senki sem tiltja meg, hogy a maga igazát bizonygassa; az érvelés azonban nem szuverén és nem is kizárólagos, maga a társalgás pedig nem alkot érvet. A különböző fajtájú gondolatok szárnyat bontanak, és egymás körül játszadoznak, reagálnak egymás mozgására, s újabb meg újabb erőfeszítésekre késztetik egymást. Senki nem kérdi tőlük, honnan jöttek, vagy milyen jogcímen vannak jelen; senki nem törődik azzal, hogy mi lesz belőlük, miután eljátszották szerepüket. Itt nincs áldomásmester vagy döntőbíró; még kapus sem, aki megvizsgálná a személyi okmányokat.”

Napjainkban mintha visszaszorult volna e felebaráti-partneri viszonyon alapuló hagyományos diskurzusetika. A társalgás elsivatagosodik még a legegyszerűbb hétköznapi esetekben vagy az emberi kapcsolatok olyan magasabb rendű közösségében is, mint a család, de a szerelemben és a barátságban is. Helyét átveszi a gépies és parttalan „kommunikáció”. Egyre kevesebben társalognak, egyre többen „kommunikálnak”. A kommunikáció eredeti értelme: közössé tenni; ma azonban puszta közlést jelent. A beszélő önmagáról, érzéseiről, vágyairól, szükségleteiről közöl információkat; és (szerencsésebb esetben) befogad másról szóló hasonló információkat. Az emberek elszigetelten, magányos adó-vevő antennaként állnak önzésük pusztaságban. Ami összekapcsolja őket, az a lecsupaszított információ (és nem a kulturális javak); nem is csoda, ha nem képesek megérteni egymást. Minden „üzenetté” redukálódik, és akkor „kommunikálunk hatékonyan”, ha az üzenet a lehető legnagyobb hatással célba ért. Figyeljék meg: egyre több a magába zárt, értetlenül hadonászó és hablatyoló, önmagát megértetni és másokat megérteni képtelen ember, holott ma állítólag minden a „kommunikációt” szolgálja. Az emberek bambán nyomkodják telefonjaik érintőképernyőit, eközben elszalad mellettük az élet. 

A társalgás, még a leghétköznapibb beszélgetés is, a legnemesebb és legártatlanabb közösségvállalás más emberekkel. Éppen ezért egy társadalom társalgási kultúrája sokat elmond a szellemi-közéleti világáról. Ha nincs igazi tér, ahol gondolatainkat átadva láthatóvá és hallhatóvá válhatunk, a magánélet félárnyékát kell választanunk. A zsarnokságnak azért van szüksége a gondolat- és a szólásszabadság elnyomására, mert egyedül akar beszélni, egymaga akar kinyilatkoztatni; lélekőrlő és egyhangú monológjával akar megtörni minden lelket, hogy cselekvésre képtelenné tegye őket, vagy éppen saját céljainak megfelelő tettekre bírja a sokaságot. Egy zsarnoknak szüksége lehet ugyan társakra, de a szabad gondolat, a vita és a párbeszéd mindenképpen veszélyezteti a hatalmát, mert megjelennek új hangok, új célokkal, új mondanivalóval, és ez megváltoztathatja a közösség gondolkodását.

Érdemes különbséget tenni társalgás és vita között. Ami „vitás”, az kétséges, megkérdőjelezhető, peres, megoldatlan, eldöntetlen. Ha vitatunk valamit, akkor kétségbe vonunk, ellentmondunk, megóvunk, érvelünk, okoskodunk. A diskurzus alá van rendelve valamiféle „igazság” megtalálásának, amelyre a vélemények kibékíthetetlen különbözősége miatt van szükség. Jogászi nyelven azt is mondhatnánk, hogy a vita – akár a per – „kontradiktórius eljárás”. Ez sokszor megnehezíti a társalgást, olykor pedig megszünteti. A társalgás terét azonban tovább szűkíti, hogy a tényállást tisztázni kell, a döntést határidőn belül kell meghozni, ráadásul mindig van egy kialakult vezetés akik a társalgást uralják, a döntés pedig rendszerint (bár nem minden esetben) a többségi elv alkalmazásával születik; ha nem is a többség határoz, mindig kell lennie egy megfellebbezhetetlen tekintélynek, aki „igazságot oszt” a vitában, esetleg moderálja a különböző nézeteket. Ahol van szervezeti hierarchia, ott van elsőbbségi sorrend a vélemények között is.

Még az olyan szervezeteknél is vita folyik, amelyek nincsenek tényleges hatalmi pozícióban, tehát döntésük csak önmagukra vonatkozik, csak rájuk nézve bír kötelező erővel. Az ilyen esetekben a vita állásfoglalással végződik. Az állásfoglalás a hadi nyelvezetből került át a politikaiba. A katonának az állásfoglalás során egy adott lőállást kell elfoglalnia, ahonnan az ellenséget szemmel tarthatja és tüzet nyithat rá. Az állásfoglalás megtartotta ezt a harcias jelentését, mivel mindig valakivel vagy valamivel szemben fogalmazódik meg. Az ellenség nem más, mint a külvilág. A külvilág ugyanis többféle véleményt kínál egy adott tény magyarázatára, és a csoport, a szervezet önazonosságához, a „mi vagyunk” érzéséhez kiválóan szolgál egy állás elfoglalása a többi véleménnyel szemben, ahonnan a vitát belülről lezárva, tovább tudják folytatni a polémiát a külvilág nézeteivel. Az állásfoglalás mindig viszonylagos, mivel megmarad a vélemények sokszínű világában, de a nézetek mesterkélt „azonosságára”, vagy egyféle nézet abszolút uralmára törekszik. A vitában a felszólalók nem feltétlenül megérteni, meghallgatni kívánják egymást, mint a társalgásban, hanem meggyőzni és rábeszélni, épp a mesterséges „összhang” érdekében. A vita során arra törekednek, hogy a vélemények csoporton belüli sokféleségét felszámolják, azonos álláspontra jussanak, és ebből az állásból képesek legyenek farkasszemet nézni a külvilág szerteágazó vélekedéseivel szemben.

A társalgás szépsége épp abból fakad, hogy tisztában van az emberi vélemények különbözőségével és sokféleségével. Mivel nem egyetlen ember – „az ember” – él a Földön, hanem emberek, szükségképpen véleményből is több lesz. A vélemények továbbá az emberi dolgok örökké változó világára vonatkoznak. Ma nem történhet ugyanaz, ami tegnap történt, és a holnapi nap is újat hoz majd. A Német Birodalom elvesztette a II. világháborút, Churchill megmentette Britanniát és a nyugati civilizációt, Brazíliában sok a kávé, a maláj nők nyaka hosszú – ezek tényigazságok, ám különbözőképpen lehet őket értelmezni. Például így: 1945-ben egész Európa veszített, Britannia ugyan megmenekült, ám a Brit Birodalomnak lealkonyult; a brazil kávék többsége ihatatlan; hiába hosszú a maláj nők nyaka, ha rövid a lábuk, s ezért ugyanolyan magasak, mint a többi nő. Sőt, a tényigazságokról alkotott vélemények és minősítések akár kétségbe is vonhatják magát a tényt, vagy a tényként elfogadott és vallott meggyőződés: „Szerintem Németország nem vesztes”, „Különben is, Churchill egy iszákos arisztokrata volt, nem hős”, „Én egyetlen kávézó emberrel sem találkoztam brazíliai utam során”, vagy „Jó-jó, de ez természetellenesen hosszú nyak, mert nyakgyűrűket viselnek a teherhordáshoz”.

A vélemények között nem lehet „igazságot tenni”, mivel tényekre vonatkoznak, a tények pedig végtelenül esetlegesek, a róluk szóló tudásunk pedig töredezett, amelyből adódóan mindig lesznek olyanok, akik másképp magyarázzák őket, esetleg egyenesen a tények létét vonják kétségbe. A világ folyamatosan változik, a technikai eszközöket állandóan korszerűsítik, a történelmet minden korszakban újraírják, a vallások, az erkölcsök „szabad versenye” zajlik, az emberi kapcsolatok folyamatosan változnak. (Ha úgy tetszik, romlanak – újfent egy értelmezés, egy reakciós értelmezés a sok közül.) Egy ilyen világban mi sem lehet természetesebb, mint a tényigazságokról folytatott végeláthatatlan vita. De miért kellene mindig vitatkozni? Tényleg: szoktak Önök társalogni, más emberekkel beszélgetni? Egyáltalán törekednek arra, hogy megértsék, amit a másik mond? Gyújtsanak rá egy jó szivarra, igyanak egy-két pohárka brandyt, dőljenek hátra, élvezzék a régi fotelek kopottas kényelmét és beszélgessenek! Kell ennél több?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr617732050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása