„… et omen quidem dii prohibeant, ceterum in ea tempora natus es quibus firmare animum expediat constantibus exemplis.”
(Cornelius Tacitus: Annales, XVI, 35)
Adja Isten, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyosodjék, tegnap Ankarában és Berlinben „csak” egy-egy „szokásos” iszlamista merénylet történt!
Eljátszadoztam ugyanis a gondolattal, hogy e terrorista akciók mögött esetleg Vlagyimir Putyin Oroszországa állhat. Az ankarai orosz nagykövet meggyilkolásával a cárok óta ősellenség Törökország könnyebben belerángatható a szíriai polgárháború „megoldásába” – ehhez az orosz és a török elnök zsarnoki mivolta is adott –, a berlini merénylet pedig alááshatja Angela Merkel újabb választási győzelmének esélyeit, hosszabb távon pedig egész Nyugat-Európát. Egy-két robbantás Párizsban, és tavasszal a kollaboráns Vichy-Franciaország szelleme is előbújik a palackból azzal a különbséggel, hogy ezúttal nem Adolf Hitler, hanem Putyin fogadja a küldöttséget a vasúti szalonkocsiban, és a legyőzöttek azt hiszik, diadalt arattak.
Közép-Európa már a moszkvai behemóté. Magyarország miniszterelnöke már Putyin szivarzsebéből integet az ő nyájas népének (az ellenzék a farzsebben lapul). Mifelénk igencsak kelendők az orosz exportcikkek: a mindent szétrohasztó korrupció, a törzsek és klánok hatalommegosztásán nyugvó oligarchikus „államszervezés”, a maradék szabadságjogok lábbal tiprása úgyszólván természetes igény mifelénk. Sokak honpolgári becsülete és erkölcsi tartása legfeljebb tízezer forint értékű Erzsébet-utalványt ér. A 2018. évi általános választás idején majd vegytiszta formájában mutatkozik meg az „illiberális demokrácia”; a menekültellenes hecckampány és az októberi népszavazás csak a főpróba volt.
Az Amerikai Egyesült Államok megrendült. Január 20-án egy hetvenéves újonc elnök lép be az Ovális Irodába, aki nyílt rokonszenvvel viseltetik Putyin iránt és újragondolná a NATO európai szerepvállalását. Végső soron az sem elképzelhetetlen, hogy a moszkvai gólem lerohanja a balti államokat, miután megköttetik egy Putyin–Trump-paktum. Ami Ukrajnában bevált, miért ne lenne eredményes a Baltikumban? A cárok óta ugyanis egyetlen cél lebeg a mindenkori orosz vezetők előtt: bábkormányok vezette ütközőállamokkal távol tartani a Nyugatot. Ma nem tankokkal jönnek, hanem kőolajjal, álhírekkel, az erő kultuszával; kommunizmus helyett „nemzeti érzelmekkel” és – a mi esetünkben – Paks II-vel. Jalta után hetven évvel újabb vasfüggöny szakítja ketté Európát, ha nem vigyázunk. Akik eddig úgy néztek Oroszországra, mint egy átalakulóban lévő keleti államra, amely idővel átveszi a nyugati értékeket, végleg számoljanak le az illúzióikkal! Oroszország Európa egységét igyekszik aláásni, éppen úgy, ahogy ezt korábban is tette. Egy-egy országot leválaszt erről az egységről, hogy így gyengítse Európát, s erősítse önmagát.
Olyan időket élünk, amikor ismét választani kell: Nyugat vagy Kelet? Aki azt hiszi, „Keletről jön a fény”, téved. Keletről sötétség, zsarnokság és pusztulás érkezik, régen sem volt ez másként. A civilizációnkat nem lehet barbár eszközökkel védelmezni és megőrizni, s aki azt gondolja, hogy a szabadság védelme most a szabadság korlátozását követeli, az a zsarnokság szálláscsinálója.