Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

Egy csokor őszirózsát Mehringer Rezsőné sírjára!

2018. október 31. 10:15 - Finta László

Néhány gondolat a modern Magyarország születéséről

Nem árulok el nagy titkot Önöknek, hogy mindig imádtam a történelmet, s hogy örömmel kalózkodom viharos vizeken, szívesen halászom a zavarosban, és valamiféle önsanyargató élvezettel merülök el a káosz mocsarában, a zűrzavaros napok históriájában.

Az „őszirózsás forradalomnak” hívott 1918. októberi felfordulást méltán illethetnénk kétszeresen is a „lázas” jelzővel, hiszen országszerte tombolt az itthon tízezrek életét követelő spanyolnátha, és az izgága elmék forró homlokkal buzgólkodtak egy „új világ” megteremtésén, hiszen a régit engesztelhetetlenül gyűlölték, s miután megtagadták a természetes tekintélyekkel való természetes kapcsolatukat, póttekintélyeket és hamis istenségeket faragtak maguknak: a történelmet olyan evilági, profán üdvtörténetnek látták, látják s láttatják azóta is, amelynek során a szükségszerű, folytonos és feltartóztathatatlan haladás akár erőszak árán is meggyorsítja a progresszív ideák elkerülhetetlennek vélt győzelmét. Meggyőződésük, hogy „szent ügyük” útjában áll az örökletes egyeduralom, az Egyház, valamint a társadalom hagyományos szerkezete – család, tekintély, hierarchia, rend és fegyelem –, mivel ezek lassítják és az időben messzebbre tolják ki a földi paradicsom ígéretének megvalósulását.

Hogy mi valósult meg e szektariánus bálványimádók ígéreteiből? Semmi! A Nagy Háború négyéves vérontása után méltányolható volt a tömegek elemi erejű békevágya, de a kormányprogrammá emelt pacifista bolondéria megbocsáthatatlan: miközben a Katonaszökevény-tanács hangadója, az alkoholista Linder Béla kilencnapos hadügyminisztersége alatt világgá harsogta, hogy

„Soha többé nem akarok több katonát látni!”,

addig a Boldog IV. Károly apostoli királyunknak tett hűségesküje alól novemberben felmentett „forradalmi” kormány – amelynek Károlyi Mihályon kívül egy másik gróf is tagja volt Batthyány Tivadar személyében – kísérletet sem tett a születőfélben lévő jugoszláv és csehszlovák állammal, valamint az Erdéllyel „egyesülni” kész Romániával szembeni fegyveres ellenállás megszervezésére, bár hajlok arra, hogy a véderőképesség nemcsak politikai akaraton és a jutasi őrmesterek szigorán múlik, hanem sokkal inkább a hátország polgárainak erényein: ahol fásultság uralja a lelkeket, felüti fejét a züllöttség. A tisztikar szinte az utolsó pillanatig a teuton téboly lázától égett, a front pedig fellázadt a züllő hátország ellen.

20171031karolyi5.jpg

Ott ültek a Nemzeti Tanácsnak hívott, semmiféle felhatalmazással nem rendelkező gyülevész társaság jobb sorsra érdemes önjelölt tagjai az Astoriában, és kávézgattak, vitatkoztak, terveket szőttek, telefonáltak keresztül-kasul… A politikai antitalentum Gróf Károlyi Mihály, aki békeidőben Őfelsége tizenkettő-egytucat típusú miniszterelnökeinek egyikévé válhatott volna, Báró Hatvany Lajos, az elsőrangú irodalmi mecénás, Bédy-Schwimmer Róza, a szubrettből lett amazon lelkű feminista, a novemberben kikiáltott „népköztársaságban” is csalódott Hock János atya, a szociáldemokrata Garami Ernő és Kunfi Zsigmond, a doktriner Jászi Oszkár… (Napjainkban talán a VIII. kerületi Gólyában ülnének össze az elitistának vélt Astoria helyett.)

Ám az ancien régime elitje ugyanilyen szégyenletesen levitézlett, élükön a korpulens férfiemberek üdvözült mosolyával hódító Gróf Hadik Jánossal, október 31-e dezignált és meglehetősen rezignált miniszterelnökével, aki neves őseivel szemben semmit sem hódított meg; József főherceggel, aki megkísérelte a maga javára fordítani a dolgok menetét, majd rohant alcsúti kastélyát érintve Bécsbe; megbukott az úri kaszinók és a családi villásreggelik politikája, megbukott az a kontraszelektált elit, amely egy évvel korábban túlságosan gyáva volt a különbékéhez…

Végtére is, mi volt ’18 októbere? Szalonpolitizálás a süllyedő osztrák-magyar Titanic első osztályának fedélzetén, ahová az urak felkérettek néhány fedélközi szociáldemokrata és radikális hangadót; a Csárdáskirálynő dekadens dallamaira lejtett bizarr haláltánc, alattomos alakoskodások, nevetséges kis rebelliók, negyedóra alatt feloszló népgyűlések története ’18 októbere. Katonaszökevények randalírozása és a tehetősebb gazdák és polgárok javainak elzabrálása.

karolyikormany.jpg

És a legkártékonyabb kortárs eredetmítoszaink origója: napjainkban, amikor jobbról a „hazaáruló” Károlyit kárhoztatják a XX. század minden nyomorúságáért, s bal felől mindmáig a pokolba kívánják a „reakciós” Gróf Tisza Istvánt, nehéz elképzelni, hogy 1918 októberében és novemberében az „Antant-barát” Károlyi számított veszélyes magyar nacionalistának Londonban, Párizsban és Washingtonban, a Monarchia utódállamainak fővárosairól – ideértve a Victor Adler szociáldemokrata vezért uralta vörös Bécset is – nem is szólva; ma már szinte senki sem tudja, hogy még Jászi Oszkár is a Szent István-i állam területi integritását tekintette az átléphetetlen vörös vonalnak; senkit sem érdekel, hogy Tisza meggyilkolásának pillanatában Károlyi a király képviselője előtt tette le a hivatali esküt; a Tormay Cécile Bujdosó könyvén pallérozott sekélyes elmék pedig minden sarokban „zsidó-szabadkőműves összeesküvést” szimatolnak, holott a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy tagjai Boldog IV. Károlynak ugyanolyan lelkes és hűséges alattvalói voltak, mint I. Ferencz Józsefnek.  

Azt kívánom magunknak, hogy ne essünk a jobb- és a baloldali szekértáborok szellemi restségének bűnébe, és démonizálás helyett lássunk tisztábban: ne azonosuljunk se az országvesztő gyászmagyarokkal, se a botcsinálta vörös gróf és a progresszív értelmiség délibábos képzelgéseivel; ne ünnepeljük a ’18-as felfordulást, de a ’19-es vörös- és fehérterrort sem! Inkább gyászoljuk meg az Osztrák-Magyar Monarchiát, lelkünket pedig készítsük fel a restaurációra.

Legyen október 31-e Gróf Tisza István vértanúságának napja, ám némi derűvel emlékezzünk meg Mehringer Rezsőné Németh Margit telefonos „kisasszonyra” is, aki egyedüliként, mondhatni, egyetlen férfiként maradt ébren a lázas októberi éjjeleken: akkoriban banándugókkal teremtettek kapcsolatot, ma elég lenne egy forradalmi mobilapplikáció, de az utcakőre fröccsenő vér ugyanúgy piroslana.

(Felső kép: budapesti utca 1918 októberében; alsó kép: a Károlyi-kormány)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr7914334463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.