Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

A vásárhelyi példa: lehet más a jobboldal?

2018. február 26. 17:54 - Finta László

Február 26-a estéje felért egy időutazással. Márki-Zay Péter győzelme engem 1985 júniusába repített vissza. Ekkor választották az „utolsó rendi országgyűlés” képviselőit, persze, ekkor még nagyon kevesen sejthették, hogy öt esztendő múlva gyökeresen megváltozott feltételek mellett járulhatnak a szavazóurnákhoz a magyar választópolgárok. Azon a fásult júniusi napon egy viszonylag ismeretlen és megnyerő szegedi MSZMP-s fiatalember, Király Zoltán – mindenki hatalmas meglepetésére – „alternatív” jelöltként, pártállami feltételek mellett is legyőzte Komócsin Mihály elvtársat, Csongrád megye mindenható kommunista párttitkárát, aki az azt megelőző csaknem három évtizedben valóságos kiskirályként uralta a megyét.

Jól tudom, hogy minden történelmi analógia szükségképpen sántít és félrevezető következtetések levonására csábít, de megkockáztatom: Márki-Zay Péter vasárnap történelmet írt. Az egyesült ellenzék által támogatott fiatalember a Nemzeti Együttműködés Rendszere egyik legnagyobb hatalmú urának, Lázár Jánosnak a „városában” győzte le a kormánypárt kiszemelt emberét a polgármester-választáson. Az idézőjel azért indokolt, mert Hódmezővásárhely tanulságainak egyike, hogy a miniszteriális férfiak, legyenek bármilyen erősek helyben, nem tekinthetik örökös hitbizományuknak szülővárosaikat, csakis a helyi polgárok.

A másik tanulság nem kevésbé megszívlelendő. A kormánypárti jelölt mindent bevetett: elvitatta politikai ellenfele emberi méltóságát és tisztességét, épelméjűségét és katolikus hitét; a választás tétjét pedig a sztratoszféráig srófolta: ha veszít, jön Soros György, körömreszelővel átvágja a kerítést és a hóna alatt hoz egy szekérderéknyi migránst; ha veszít, megnézhetik magukat a vásárhelyiek! És ott állt mögötte a kormánypárt létező összes erőforrása! Elképzelhetetlen, milyen roppant erő ellenében szorították ökölbe kezüket a vásárhelyi polgárok, és nyújtották ki öklük középső ujját.

Hogy miből nem kértek a vásárhelyi polgárok, azt a politikai meggyőződésből fakadó narratívák majd alaposan megmagyarázzák. Vannak olyanok, akik az országos hatalmú erős ember helyi székállóit és utódkijelölési előjogát elégelték meg; mások az óvodai homokozókban folyó viták intellektuális színvonalát is alulmúló Soros-kampány ellenében mutatták fel középső ujjukat; nem kevesen a korrupciót és országos ügyeket emlegetnek a vereség okaként, és biztosan lesznek olyanok is, akik brüsszeli ármányt sejtenek a történtek mögött. E sorok írója úgy véli, a kormánypártot nem a fogatlan oroszlánként politizáló, brezsnyevi vitalitású baloldali ellenzék gyűrte le. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség önmagát győzte le Hódmezővásárhelyen: az eszközök kiválasztásában legkevésbé sem kényes politikájuk többé-kevésbé egyben tartja hiszterizált párthíveik népes táborát, ám olyan erős indulatokat kavar fel mindenki másban, amely az ellenzék egyetlen esélye a kormánypárt legyőzésére.

hodmezovasarhely.png

Nem tragédia ez a vereség: egy hétgyermekes, katolikus családapa győzött, aki családja múltja és presztízse révén ezer szállal kötődik a városhoz, és talán azt is bebizonyíthatja, lehet másféle jobboldaliság is azon kívül, amit a NER vagy a Vona-párt kínál. Márki-Zay Péter személyében feltűnhet ennek a jobboldaliságnak ma még távoli ígérete. Hogy e jobboldaliságot hívhatjuk-e régi-szép jelzővel „polgári” vagy „konzervatív” politikának, ma még távolról sem tudható, ám ha a dolgok hosszú távon így alakulnak; ha más helyi erős emberek elkezdenek tűnődni politikai túlélésük esélyein – erre április 8-a másnapja kínálhat alkalmat –, könnyen lehet, hogy más „fellegvárak” is úgy esnek el, hogy voltaképpen megmaradnak, csak a várurak jobboldaliságának minősége válik mások számára is elfogadhatóbbá.  

Egy biztos: Márki-Zay Péter most bizonyíthatja városvezetői rátermettségét. Ám ugyanígy bizonyíthatnak a kormánypárt helyi potentátjai is: mennyire tisztelik a tisztelet kultúráját, a szeretet és az összefogás erejét, valamint a „az emberektől” származó demokratikus felhatalmazást abban az esetben is, ha az Isten adta szuverén nép éppenséggel másvalakit tüntet ki bizalmával. Egy politikai rendszer legitimitásának és működőképességének legékesebb bizonyítéka, hogyan reagál arra az esetre, amikor az ellenzék – akár jobboldali, akár baloldali – hatalmi pozícióba jut. A Nemzeti Együttműködés Rendszere most vizsgázik. Ráfér a megmérettetés. Ha vezetői a könnyebbik utat választják és „megsértődnek” a választókra, nagy árat fizethetnek, hiszen nem törvényszerű, hogy Márki-Zay Péterből Tétényi Évát faragjanak.

Izgalmas idők elé nézünk: egy-egy „véletlen” sokak meglepetésére felülírja az „elve elrendeltet”, de mi ez, ha nem maga a pluralizmus?

(Fénykép: Fortepan – hódmezővásárhelyi polgárok várják a Szent Jobbot szállító vonat érkezését 1938. június 27-én.  

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr4513700466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.