Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

Se nép, se szabadság

2016. október 09. 13:27 - Finta László

Szívesen olvastam a Népszabadságot annak ellenére, hogy nagyon sok kérdésben nem az általam képviselt értékeket vallotta magáénak, de ez most mellékes. A szerkesztőség becsülettel tette a dolgát: elkötelezte magát egy politikai közösség értékrendje mellett, és hírt adott a mai hatalom illusztris figuráinak egészen elképesztő formákat öltő úrhatnám hajlamairól.

Október 8-a magyar sajtószabadság fekete napja. Az 1990-es rendszerváltozás után huszonhat évvel Putyin Oroszországát és Erdoğan Törökországát idéző módszerekkel tettek tönkre egy nagy múltú politikai napilapot – vér, egyelőre, nem folyik, de az utca (néhány tüntetőtől eltekintve) jegesen hallgat –, és minden jel arra vall, hogy az aljas húzás mögött a kormány áll. Akik kaján kárörömmel fogadták a hírt, és örvendeznek a „Szabad Nép” bukása láttán, gondolkodjanak el azon, mely napilapok alkalmazzák ma, 2016-ban az egykori Magyar Dolgozók Pártja központi lapjának módszereit, mely lapok „tudósítanak” a Völkischer Beobachtert idéző útszéli hangon, és mely sajtóorgánumok hazudnak a Pravdát is megszégyenítő önhittséggel! Akik felemlegetik a Népszabadság múltját és vargabetűit, idézzék fel, milyen kacskaringós utat járt be 1938 óta a Magyar Nemzet, s hogy honnan indult és hová jutott el Pethő Sándor és Hegedüs Gyula! Akik ma a „piac” mindenhatóságáról papolnak, tűnődjenek el, vajon kik tartják életben a kormánypárt hecclapjait és hírharsonáit! (Megsúgom: Önök, a magyar adófizető polgárok.) Most pedig képzeljék el, hogy mindaz, ami a Népszabadsággal történt, mondjuk a The Telegraphfal vagy a Frankfurter Allgemeine Zeitunggal történik. Ugye elképzelhetetlen? Minálunk azonban – ahogyan a miniszterelnök úr őkegyelmessége mondotta volt –

„bármi megtörténhet.”

Jól jegyezzék meg: bármi. Most éppen a sajtószabadságot számolják fel szédítő iramban. S hogy mi lesz holnap?

Egyelőre nem tombol nyílt erőszak, de a párt ökle, a rezsicsökkentési népbiztos már kijelentette az elbukott népszavazás kapcsán, hogy

„… az érvényesség nem releváns kérdés, ha a kormány és a parlament magára nézve kötelezőnek ismeri el az emberek véleményét.”

Ezt hívják önkényuralomnak. Nyilvánvaló, hogy a jövőben egy esetleges választási vereség sem lesz „releváns kérdés”, ha a hatalom és az összeharácsolt vagyon megtartása a tét.

Ne feledjék: bármi megtörténhet!

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr1611782959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sírjatok 2016.10.09. 20:43:11

2010 óta minden nap bevezetik a diktatúrát, hát ma is, ennyi.

pamut 2016.10.09. 20:46:57

Akkor se lenne választás vereség ha egy másik pártra többen szavaznának, mert simán elcsalják a választásokat ahogy tették ezt 14-ben is a 2/3-ért.

A mostani népszavazás is már törvényi szinten el volt csalva, hogy míg az erdélyi magyarok szavazhattak levélben, a nyugaton dolgozók csak külképviseleten, és nyilván senki nem fog egy fél napot elbaszni az életéből, meg sok pénzt utazásra hogy szavazzon. Tehát direkt diszkriminálva voltak a nyugaton dolgozó magyar állampolgárok, eleve már a választási törvény is csaló.

Mit képzel itt bárki, majd pont a fideszmaffia nem tesz meg mindent a hatalomért, ha kell szétcsalva mindent?

Szőr Artúr 2016.10.09. 20:55:19

Erről nem egy magadfajta, rühes cenzornak kéne értekeznie. Cuki Gabika is fosik már, ezért ugatsz ilyeneket, kisköcsög?

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2016.10.09. 20:57:14

@Szőr Artúr: Az ilyen senkiházi trollok miatt vezettem be az előmoderálást. Mindig örömmel bannolom az ilyen agyatlan faszfejeket, mint amilyen magad is vagy.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2016.10.09. 21:03:21

@sírjatok: Ön mikortól tekintené zsarnokságnak az Orbán-rezsimet?

koala kóla 2016.10.09. 21:39:05

szerintem jön a dunába lövés

Buchhalter 2016.10.09. 22:21:16

@Lord Meldrum: ez még messze van a zsarnokságtól.Törökországban az van azt mégis nyalja a nyugat Erdogant . Hogy is van ez? Neki lehet? Ez a Népszabadság egy műhiszti. Cirka a 90-es évek elején volt olvasható az meg már égen volt. A Magyar Fórum se tetszik a bandája elég kiszolgáló szinten ír - minden nagyon szép minden nagyon jó.De a Népszabó is ilyen volt az MSZP aranykorában. Amíg Európa nyitott ,Európában nincs esélye senkinek zsarnokoskodni.