Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

Csendrendelet

2016. június 10. 20:00 - Finta László

Magyarország alulnézetből – néhány észrevétel társadalmunk morális válságáról

Szülőfalum választott vezetői elhatározták, hogy felmérik, szükséges-e, hogy a képviselő-testület csendrendeletet alkosson? A községi önkormányzat tájékoztató kiadványában közzé tétetett egy „szavazólap”, amelyen a beküldő „tisztelt lakosság” két lehetőség közül választhat: egyfelől, egyetérthet a csendrendelet megalkotásával és a zajjal járó tevékenységek időbeli korlátozásának négy lehetősége közül választhat, valamint közölheti észrevételeit; másfelől, úgy is dönthet, hogy nem ért egyet a javaslattal és szükségtelennek tartja a csendrendeletet. A javasolt csendrendelet mindössze a hétvége egy részén (a legkevésbé szigorú opció szerint kizárólag vasárnap) és munkaszüneti napokon kívánja korlátozni egyes, zajjal járó tevékenységek – különösen fűkasza, fűnyíró, fűrészgép és rönkhasító működtetését, valamint építkezési munkák – űzését.

Az igazat megvallva, nem tartom ördögtől valónak a javaslatot. Szép emlékű gyermekkorom jelentős részét ugyanis erős zajártalomban töltöttem. A szomszédunkban fémmegmunkáló üzem működött. A nyolcvanas években ezek a „géemkások” készítették tanácsi megbízásra a községi szeméttároló konténereket, majd a vezetékes földgáz bevezetésekor – már a kilencvenes évek elején járunk – ugyancsak jelentős önkormányzati megrendeléseket kaptak. Reggeltől estig mázsás pörölycsapások fültanúja voltam, köszörűk és csiszoló gépek „muzsikája” szólt még a vasárnapi ebéd elköltése idején is, hétköznap pedig a hegesztők lidércfényes villanásai ébresztettek a vekker és napfelkelte helyett. Ilyen tevékenységek napjainkban már csak ipari parkokban űzhetők és ezért nem lehetek eléggé hálás a jogalkotóknak.

Úgy vélem, ez az ügy szolgál néhány tanulsággal, amelyekről érdemes szólni.

Az első tanulság az, hogy a közösségi médiában gyilkos indulatokat váltott ki a javaslat. Néhány polgártársam megnyilvánulásait olvasva az a benyomásom támadt, hogy egy viszonylag egyszerű szöveg megértése is leküzdhetetlen nehézséggel jár. A hangadók leginkább azok ellen keltek ki, akik jószándékkal moderálni kívánták a „vitát”, holott ők csak illő szerénységgel, halkan felhívták a figyelmet a „szavazólap” második opciójára. Bár az önkormányzat nem írt ki helyi népszavazást az ügyben, a történet szép példája lehetne a „helyi demokrácia” gyakorlatának. Néhányan arra panaszkodtak, hogy az önkormányzat a „fejük fölött” határoz egy ilyen nagy horderejű kérdésben, holott a közzé tett „szavazólap” éppen a vélemény-nyilvánítást könnyítené. Csak élni kell a lehetőséggel. Sokan kész tényként fogadták a csendrendeletet, holott a javaslat ellen is fel lehet lépni.

A második tanulság az érvek hiánya. A tájékoztató kiadványban olvasható közleményben a polgármester meg sem kísérelte, hogy érveljen a javaslat mellett, csupán tényként közölte, hogy „az ilyen típusú rendeletek célja a zajjal járó tevékenységek szabályozása.” Holott lehetne érvelni amellett, hogy szükséges a korlátozás. Ezeket az érveket bátran hívhatnánk konzervatív érveknek. A javaslattevő érvelhetne amellett, hogy a csend közérdek; hogy legalább vasárnap kerüljék a közösség tagjai a zajjal járó tevékenységeket, hogy az ilyen tevékenységet űzők legyenek tekintettel azokra, akik nyugalmat akarnak. Érvelhetett volna amellett is, hogy kirívó esetekben egyesek mások bosszantásának szándékával űztek ilyen tevékenységet és a joggal való visszaélés orvoslása nem vezetett eredményre, ezért szükséges – mintegy ultima ratio gyanánt –, hogy a helyi jogalkotó szabályozza a kérdést. Az ellenzők ugyancsak helytálló érveket hozhattak volna fel a javaslat ellen. Ezeket az ellenérveket méltán hívhatnánk liberális érveknek, középpontjukban azzal az óhajjal, hogy a helyi önkormányzat ne szóljon bele abba, hogy a közösség tagjai mit és mikor tesznek (vagy mitől és mikor tartózkodnak) saját tulajdonukon; ne szabályozza azt sem, ki hogyan gazdálkodjék csekély szabadidejével, hiszen sokaknak csak hétvégén nyílik lehetőségük többek között fűnyírásra. A demokrata érv a mi történetünkben nem helytálló, hiszen az önkormányzat nem a többség ellenében akarja boldogítani a közösséget: a „szavazólap” kitöltésével bárki kifejezheti a javaslat elutasítását. Érvek és építő vita helyett méltatlan hőbörgésnek voltam tanúja. Ezen az ügyön túlmutató jelentőséggel bírhat egy – számomra – fontos felismerés: aki az országos politika hangnemét, az érvek és a vita hiányát kárhoztatja, merüljön alá a helyi politikában és azonnal rájön, hogy egyik polgártársunk sem különb Szijjártó Péternél.

suburbia.jpg

A harmadik tanulság az, hogy a vitában egyáltalán nem jelent meg a közérdek, az önkorlátozás és a méltányosság gondolata. A közérdek mellett nem érvelt senki – ahogy említettem, a polgármester sem –; az ellenzők táborában fel sem merült, hogy a szabadidő csekély mértékű átszervezésével tekintettel lehetnének mások igényeire. Ellenkezőleg: szinte mindenkiben feltámadt a lelke legmélyén szunnyadó ezermester, aki mostantól „csakazértis” éjjel-nappal működteti a barkácsoló gépet és csak vasárnap délután hajlandó füvet nyírni, mert „ezeknek” – értsd: a helyi autoritásnak – „nem tesz szívességet”.  

Úgy vélem, elérkeztünk a magyar társadalmat mételyező, sokszor és méltán kárhoztatott morális válság forrásához. Magyarországon szinte minden döntést – legyen az akár egy társasház alapító okirata vagy szervezeti-működési szabályzata, akár egy önkormányzati rendelet – részérdekek és részrehajlások torzítanak, amelyek egyszerre eredményezik a szabályrendszerek kiszámíthatatlanságát és az intézmények lezüllését, végső soron pedig az összeomlásukat: a jogszerűség helyett a működési zavarok és a gátlástalan önérdek-érvényesítés válnak természetessé, hogy végül a magyar ember rezignáltan legyintsen: „Ez a rohadt világ már csak ilyen. Nincs mit tenni. A mi életünkben úgysem változik semmi. Ez van, ezt kell szeretni.” Ez a gyermeteg beletörődés a helyzethez alkalmazkodó cinikus viselkedéssel párosul: a jogkövető magatartás olyan körülmények között, amikor senki nem követi a szabályokat, nem lehet kifizetődő. Szinte a vérünkbe ivódott, hogy a problémák megoldásakor – a mi esetünkben a jószomszédi, csendes együttélés szabályozása – a szabályok felrúgása a jogkövető magatartással egyenértékű, sőt, kifizetődőbb. Hiányoznak a közös értékek, legfőképp a jogkövető magatartás értéke. Az emberek a lehető legkényelmesebb eljárást választják: ha mindenki úgy észleli a világot, ahogy éppen pillanatnyi, rövidlátó önérdeke kívánja, mondván, „nekem mindent szabad, magasról teszek másokra”, akkor lehetetlen közös értékekről és közérdekről beszélni. Ha ez igaz, akkor a társadalom képtelen megszervezni önmagát, megfogalmazni közös érdekeit, végső soron a közös cselekvésre sem lesz képes. A magyarok gyakran panaszkodnak „a hivatal packázásaira”, minduntalan felemlegetik, hogy velük szemben senki sem jár el méltányosan. Keserű igazság rejlik ezekben a panaszokban, mégis tegyünk fel magunknak egy egyszerű kérdést: vajon embertársaikhoz fűződő viszonyainkban mindig a méltányosság követelménye szerint járunk el? Ha mindenkinek joga van méltányos eljárásra, akkor mindenkinek kötelessége, hogy másokhoz fűződő viszonyában a fair play szabályai szerint járjon el.

Végül egy olyan jelenségre hívnám fel a figyelmet, amely sokak számára talán stilisztikai okoskodásnak tűnik, holott nem az. Nem tudom, elgondolkodtak-e már azon, mennyire üres és megalázó, amikor a hivatalosságok és a politikusok – kiváltképp a helyi politika potentátjai – „lakosságnak” és „lakóknak” hívják Önöket, mintha csupán egy társasház-közösséghez tartoznának vagy egy statisztikai halmaz véletlenszerűen kiválasztott elemei lennének. Én nem tartom szégyenbélyegnek a „polgár” önmeghatározást és többször felvetettem, hogy a közösség tagjainak megszólításakor száműzzék a szocializmusban meghonosodott, semmitmondó „lakosság” szót. Aki ezer szállal kötődik a közösségéhez és hallatja a hangját a közügyekben, jóval több holmi „lakónál”. Edmund Burke örökbecsű szavait idézve:

„Valamilyen alosztályhoz kötődni, s szeretni a társadalomnak azt a parányi szegletét, melyhez tartozunk, ez a közösségi érzület legalapvetőbb elve (mintegy csírája). Első szeme annak a láncnak, amelyen keresztül eljutunk hazánk, s az emberiség szeretetéig.”

(Kép: amerikai kisvárosi idill az ötvenes években.) 

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr478798396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.06.10. 23:29:00

"Ha mindenkinek joga van méltányos eljárásra, akkor mindenkinek kötelessége, hogy másokhoz fűződő viszonyában a fair play szabályai szerint járjon el."

Ha velem szemben eljárhattak méltánytalanul, az jogalapot teremt a számomra, hogy világom kibillent egyensúlyát másokkal szembeni méltánytalanságok kivitelezésével állítsam helyre!

:-)

Willkommenskultur 2016.06.12. 14:54:43

Mindenhol az önrdek érvényesítés alakítja a politikát, ilyen a demokrácia. Azokon kívül akiket egy döntés személyükben érint, mindenki más csak a többoldali propagandát hallja.

De mi ebben a rossz vagy immorális? A demokrácia immorális? Vagy azt kéne hinnem hogy az athéni demokráciában nem voltak érdekellentétek, hanem meg is simogatták egymást a népgyülésen a családfők?

01234567 2016.06.12. 14:54:55

Ez egy nagyon fontos témát (nem a csendrendelet :) ) feszegető nem is rossz írás. De! Nincs benne holocaust, náci, Orbán Gyurcsány, nem lehet libsizni, komcsizni, újfent nácizni, a magyar társadalomban meg 0 az önkritika, egyáltalán az önismeret, így alig fogják olvasni, esetleg belekezd, reagálni meg...
25 év alatt egy irigy, buta, kulturálatlan, bunkó, aljasul törtető, hajbókoló szervilis, takony gerincű társadalom lettünk, amiben a debil birkák aránya minimum 30-40%. (a fentebbi dolgok az un. nyugati társadalmakban is megtalálhatóak, de ott arányuk max, 5-20% és ők vannak alul, nálunk középen, és nálunk bizony a primitív, erőszakos, antiszociális emberek vannak felül, arányuk is magas 15-20%, míg ez "nyugaton" 5-10 % max. és jobbára a társadalom perifériáján, vagy azon kívül vannak, vagy oda kerülnek ha vétenek.)A az un. normális, önállóan gondolkodó, tisztességes emberek meg nálunk alul vannak, nulla a hangjuk (ilyen téren a bűnözők által terelt birkacsorda a domináns, lásd a te példád) amelyikük meg esetleg tehetséges is az már nincs itt. Sajnos a nyugat előszobájából a Balkán küblije lettünk 25 év alatt. A társadalom moráltalan egyének introvertált halmaza ma Magyarországon, közösség jellege 0, mivel az empátia kiveszett a mai magyar társadalomból.

Watchdog 2016.06.12. 14:55:04

A jogkövetés népszerűsítése szép és nemes dolog - különösen annak a szemében, aki a jogalkotást a saját érdekei szerint tudja irányítani (közérdekre hivatkozva, természetesen)... Ennek hatására a jogrend kultusza olyan szintig lejáratódik, hogy tényleg nem marad más, mint a méltányosság nevű alapérték.
Méltányos alapon hozott jogot méltányos lesz betartatni is. Aztán már csak a méltányosság fogalmát kell okosba meghekkelni... :-))))

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2016.06.12. 15:30:44

@01234567: Az Ön számadataival nem tudok - nem is akarok - vitatkozni, de abban egyetértünk, hogy sok baj van a magyar társadalommal. Talán egy új Hankiss Elemér újabb diagnózisokat közöl egy szép napon. :)

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2016.06.12. 15:32:37

@Watchdog: Nem feltétlenül "népszerűsítés" szándékával írtam ezt a cikket; inkább arra hívtam fel a figyelmet, hogy ha olyan feltételeket teremtünk, amelyek közepette ez nem kifizetődő, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy leépülnek az emberi kapcsolatok és széthullanak az intézmények.

Josagos 2016.06.12. 19:06:55

Ezért nem vagyok magyar, csak az állampolgárságom és az útlevelem az, de semmilyen közösséget nem tudok az itt élőkkel érezni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2016.06.12. 19:06:59

@Lord Meldrum: Igyekszem nyitott szemmel járni-kelni és megfigyeléseimet elfogulatlanul rögzíteni. Sok honfitársunk jár el az említett erkölcsi útmutató szerint, olykor-olykor nem csak magánéletében, de hivatalt viselve is.

01234567 2016.06.12. 22:08:19

@Lord Meldrum: Látja nem csalatkoztam a jóslatomban sem, jó ha tíz hozzászóló írt a posztra. Pedig a társadalom egyik, ha nem a legsúlyosabb problémáját feszegeti az írás. Szabályos komment áradatnak kellene itt virítania. Egyébként a számadataim egy bővebb indoklásként szolgáló eszmefuttatással, szemléltető ábrák kíséretében eléggé aktuális képet festenének a mai magyar társadalmi helyzetről. Egyébként erre a folyamatra épített az elmúlt 25 év teljes magyar belpolitikája, sőt az utóbbi tíz évben gerjeszti is.