Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

Twitterpápa

2016. május 16. 17:56 - Finta László

Ferenc pápa a római katolikus anyaszentegyház hanyatlásának megtestesítője

Egész életemben hittem Istenben, de nem félelemből, hanem azért, mert hinni akartam, hogy létezik túlvilág, ahonnan az igazság és a végtelen jóság sejtelmei érkeznek hozzánk, amelyeket kivételes pillanatokban foghatunk fel – ha egyáltalán felfoghatók. Hinni akartam, hogy a túlvilág isteni rendjéhez hozzátartozik a mi tökéletlen emberi világunk is. Istenhitem másik forrása az esztétikai érzékenység és a vallásos művészet iránti fogékonyság, amely már gyermekkoromban megmutatkozott. Engem igen korán lenyűgözött a templomépítészet – különösen a gótika, a barokk és a neogótika –, és az idő nyomát viselő falak között rekedt csendet legalább olyan méltóságteljesnek találtam, mint a felcsendülő orgonamuzsikát és az árnyas templomkertek meghittségét. Talán megütközéssel olvassák, de vállalom: a hit dolgaiban – és a legfontosabb dolgokban – sokkal inkább a stílus és a formák tisztelete számít, nem a komolykodás. A vallás iránti tiszteletem tehát – helyénvalóbb lenne inkább távolságtartó-kételkedő csodálatnak nevezni – nem holmi „spirituális szomj” vagy hirtelen megvilágosodás következménye, hanem egyfajta művészi és intellektuális kíváncsiságra adott válasz. Olvasásból fakadt és nem prédikációból; szépirodalomból és nem a teológia dogmatikájából; a világról szerzett (korlátozott érvényű) tapasztalataimból és nem a mennyországról vagy a pokolról szóló elképzelésekből származik. A római katolicizmus nem csak esztétikai fenségességével hatott rám, hanem időtlen latin nyelvével, az egyház jogrendjével, nemzetek felettiségével és Jézus Krisztus történetiségével – mindazzal, ami a protestantizmusban egészen más, a keleti vallásokban pedig egyáltalán nincs. A tridenti mise latin nyelve magasztos gondolatok magasztos kifejezése: olyan Istent állít a hívek elé, aki méltósággal bír és közel áll hozzájuk, mégis titokzatos és távoli. Számomra az „ószövetségi” egyszerűségű protestantizmus túlságosan nacionalista, sőt provinciális és híján van ama világi tekintélynek, amellyel a pápa rendelkezik; a keleti vallásalapítókat pedig sokkal inkább övezi mágia és mitológia, mint történetiség. Láthatják, hogy „hitem” – ha egyáltalán birtokában vagyok valamiféle vallásos hitnek – igencsak világias és nem követi az egyház tételes tanításait: a karácsony kedvesebb számomra, mint a húsvét és bevallom, időnként megengedek magamnak egy-egy ízetlen tréfát a papok rovására, de soha nem tudnék tréfálkozni egy mélyen vallásos ember hitének megnyilvánulása láttán. Mindaz, amit az alábbiakban olvashatnak, az eddigi írásoknál is korlátozottabb érvényű, hiszen a vallási kérdésekben szinte teljesen járatlan vagyok, ám az egyház léte és világi rendeltetése szívügyem, Európa és a Nyugat jövője pedig a szenvedélyem – mindegyikről van néhány gondolatom, amelyek egyeseket felháborítanak, másokban talán inkább megértésre találnak.

Régóta tudom, hogy a modern világ romlása az egyházat is elérte. Ha az egyházat elkerülte volna e válság és hanyatlás, ez vagy azt jelentette volna, hogy a válság nem is olyan mély, vagy pedig azt, hogy az egyház merevvé és érzéketlenné vált, és csak látszatra erős, akár a bukásuk előtt álló, dölyfössé vált ősi monarchiák 1789 és 1917 előtt. E válság tünetei már a második vatikáni zsinat idején megmutatkoztak, amikor a római katolikus anyaszentegyház kapitulált a modernista tévtanok előtt, napjainkban pedig egy forradalmár pápa áll az egyház élén, aki szinte minden megnyilatkozásával az egyházszakadást kockáztatja, mert igen sok hívő nem osztja a lelkesedését és a nézeteit. Így történt május 6-án is, amikor Ferenc pápa beszédet mondott abból az alkalomból, hogy neki ítélték a Nemzetközi Károly-díjat. Dicséretes, hogy a pápa jó keresztényként minden ember felebarátja, de neki nem a „modern Európa alapítóinak álmát” kellene féltenie, hanem a díj névadója, Nagy Károly császár Európáját és Jézus Krisztus egyházát. Nem véletlen, hogy a liberálisok, a szocialisták és a „haladó gondolkodású erők”, akik mindig kárhoztatják a „feudális” egyházat és a „hatalmaskodó” pápákat, milyen túláradó lelkesedéssel imádják Ferencet – és mennyire gyűlölték a „tekintélyelvű”, konzervatív XVI. Benedeket, aki lehet, hogy emberként nem volt szerethető, de legalább ellenállt a tekintélyt és minden értéket nivelláló modern szeszélyeknek és intellektuális kordivatoknak!
ferenc_papa_1.jpg

A legnagyobb kísértés az illúziók kergetése, amely szörnyen veszedelmes csapda, mert legfőbb jellemzője a bálványozás: a teljesség hamis érzését kínálja, miközben restségbe taszítja a gondolkodást. A második vatikáni zsinat utáni egyház olcsó szlogenek mögé menekült. Azzal, hogy a liberalizmus modern dogmáinak megfelelően elvágta kötelékeit a „feudális” világi hatalmasságoktól, reményei szerint „újjáteremtette” a hitet és a szeretetet, közelebb került az „egyszerű emberekhez” – nemzeti nyelv és közvetlen részvétel a liturgiában –, „érzékenyebbé vált” a „mindennapok problémái” iránt; ám a zsinat után seregnyi hívő hagyta el az egyházat, s akik maradnak, azt látják, hogy az egyház laikus ideológusok és kisstílű politikusok szómágiáit visszhangozza: „emberi jogok”, „demokrácia” és „új humanizmus” – a pápa pedig rója a repülőtereket és a konferenciatermeket, üzenete minden egyes fellépésével és Twitter-üzenetével elveszít abból a szentségből, amelyet igéjével táplálnia kellene. Ma már ott tartunk, hogy az egyházfő egy új utópiáról „álmodik”. Egy árva szó sem hangzik el a szabad akaratról és az eredendő bűnről szóló tanításról! Holott nem ártana mindenkiben tudatosítani, hogy az emberek felelősek a tetteikért és a gondolataikért is, és bűnre való hajlam velünk születik. Nincs olyan bűn, amely egyedül a test bűne volna. A szellemi bűnök, ha eluralkodnak, sokkal ártalmasabbak a testieknél. Korunk gondolkodása nem kínálja menedékként sem a keresztség malasztját, sem a Megváltó eljövetelét. A „megváltást” a mai, „tudományos” világban csak a politikai forradalom kínálja, ami után végre-valahára megáll a történelem kereke, és az emberiség megismeri a törvények nélküli, teljes boldogságot: szégyen, hogy maga a pápa kufárkodik ilyen semmitmondó világi gondolatokkal!

Mindig tudtam, hogy a romlott és csúf 1960-as évek valamennyi hamisprófétáját – sátánisták, kevélykedő ateisták, páváskodó hippik és feministák, a Kennedy-fivérek, Castro, Che Guevara, a „Manson család” és más „forradalmárok” –, bármennyi kárt okoztak is, egyiküket sem kell túlságosan komolyan venni, ellenben a parttalan és sekélyes világnézeti hiszékenységgel, a gonosz és álságos spiritualizmus hirdetőivel, az utópistákkal. Az utópiák mindig a könnyebb út ígéretével hódítanak. Már csak idő kérdése, hogy az egyház elismerje minden vallás egyenlőségét, és akkor végleg elvész a hit lényege, hogy csak a keresztség által lehet üdvözülni. Napjainkra a szentáldozás is elveszítette jelentőségét. Bár soha nem gyakoroltam, a szentáldozásról úgy tudom, hogy nagyon komoly és felelősségteljes dolgot tesz a hívő ember, amikor Krisztus testét magához veszi; hogy erre csak kegyelmi állapotban, vagyis gyónás és feloldozás után kerülhet sor, miután az ember szelleme és teste megszabadult a gonosztól és a kísértéstől. Ma tömegek áldoznak. Bár nem kívánom megítélni mások lelkének kegyelmi állapotát, furcsa és zavarba ejtő jelenség ez. Istenről beszélni jóval könnyebb, min Istenhez szólni. Az imádsághoz figyelem, fegyelem és alázat szükségeltetik, és napjainkban a figyelem gyengesége, a fegyelem és az alázat hiánya talán az akarat gyengeségénél is több gondot okoz. Hanyatló korunk olyan pápákért kiált, akik nem „álmodnak” új utópiákról, akik védelmezik az egyházat és az ősi hittételeket; de egy új Martell Károlyért is, aki 732-ben Poitiers mezején megállította a terjeszkedő félholdat.

(Kép: Ferenc pápa áldást oszt)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr898722634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ódor Richárd · https://www.facebook.com/odorric 2016.05.17. 23:27:18

Mondhatnám, hogy pesszimista vagyok ebben a kérdésben, és nem mert az egyházat vagy a katolikus hívőket félteném, hanem éppen mert kívülállóként tekinthetek a folyamatra, olyanként, akit sem ateizmus, sem vallásosság nem befolyásolt az ismereteken túl. A tudomány ugyanis nem értékelvű, és legföljebb valószínűségeket és relációkat határoz meg, nem igazságokat nyilatkoztat ki - épp ezért tűnik úgy, hogy bármilyen irányban változnak is a dolgok, az nem válik a társadalom előnyére. Persze a társadalom előnye is viszonylagos, a világmindenség szempontjából mindegy, hogy van-e emberi társadalom vagy sem, csak saját viszonyrendszerünkön belül értelmezhető minden emberi viszony és létezés.

A vallásosság a legtöbb emberben ugyanis egyfajta nyugvópont, egy origó, amihez viszonyulni tud, amire stabil alap nélkül a legtöbben nem volnának képesek. Sémák nélkül a szabadság esztelenségbe csaphat át, vagy a vallást igénylők, azt szükségleti szinten megélők új hitet találnak: megrögzött ateisták, muszlimok vagy éppen ezotéria-hívők, mi több, párthívők és gyűlölködők is lehetnek. (Ha csupán a buddhizmus felé fordulnak, az talán nem veszélyes.) Ha a katolikus egyház elveszti a híveit - akár generációs léptékkel mérve is -, például azért, mert túl gyorsan és drasztikusan változik, és mert a polkorrektnek vélt, ellenben tudományosan is vitatható eszmék beszűrődnek a kommunikációjába, azok máshova fognak fordulni, és korántsem bizonyos, hogy valamelyik protestáns egyházat választják.

Részemről a lelki dolgokat is az agy termékeinek tartom, ekképp a vallás minden mozzanatát is, de épp ezért vallom, hogy szükség van hatásos és _szelíd_ vallásokra, amelyek képesek hatni az emberekre. Nem mindenki filozófus és művész, hogy saját univerzumot teremtsen magának.

De azt is észre kell venni, hogy maga az egyház és a tanításai mennyit változtak az évezredek során. A korszellem megköveteli - a statikus vallások mind eltűnnek.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2016.05.17. 23:27:36

Bevallom, rám hat Ferenc pápa, és nem érzem hanyatlásnak, ami történik, változásnak igen, de nem hanyatlásnak. Ezért is volt nagyon érdekes olvasni a gondolatait, Lord Meldrum, köszönöm!

Ódor Richárd · https://www.facebook.com/odorric 2016.05.18. 01:32:53

@PuffCinq: Annak mindig csak az utókor a megmondhatója, hogy egy vallás változásai hogyan hatnak a hívők számosságára. :) Mi legföljebb következtethetünk.

Habár megemlítendő, hogy az elmúlt, vallási szempontból általában konzervatívnak mondható időkben a katolikusok, meg egyáltalán a keresztények száma is drasztikusan csökkent. Nyugat-Európában kifejezetten nagy mértékben, de már itthon is 40% körül áll csak a hívők, és 10% körül az aktív vallásgyakorlók aránya, a tendencia csökkenő jellegű. Ebből arra lehet következtetni, hogy az elmúlt idők gyakorlata nem volt célszerű - ma már egy vallásnak sem elég, ha pusztán az üdvösség reményét kínálja. Vonzónak és trendinek kell lennie, hogy kissé köznapian fejezzem ki magam - és talán épp ez a cél is, mindenesetre nagyon kétesélyes vállalkozás. Hogy ez a katolikus egyház szempontjából jó avagy rossz változás-e, hogy sikerül-e megállítani a hívek létszámának csökkenését, vagy ellenkezőleg, éppen felgyorsítja mindezt, azt majd néhány év vagy évtized múlva magunk is meglátjuk.