Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

Emlékezni kötelesség

2015. szeptember 20. 12:50 - Alec Cawthorne

Orbán, Magyarország és a menekültválság

Noha néhány napon belül az Európai Unió állam- és kormányfői összeülnek, hogy megoldást találjanak a menekültválságra, jelenleg úgy tűnik, a kontinens csupán tehetetlenül szemléli az eseményeket. Számos kérdésben még mindig nincs egyetértés a tagállamok között, s néhol a konszenzusra törekvés legcsekélyebb jelei sem észlelhetők. (Egészen mostanáig ilyennek számított a kvótakérdés is, mellyel kapcsolatban épp mostanában kezdenek felsejleni valamiféle kompromisszum körvonalai.) Annyi azonban bizonyos, hogy Merkel, Hollande, Juncker és Európa többi vezetője egyelőre nem ura az eseményeknek. A bénultságból és a zűrzavaros állapotokból pedig – mindeddig úgy tűnik – a magyar kormányfő húz hasznot. Orbán Viktor rendhagyó válságmenedzsmentje lassan meghozza gyümölcsét. Zárt ajtók mögött vélhetően immáron maga a miniszterelnök is elismeri, hogy nagy bajba került volna, ha nem zúdul a nyakunkba a menekültáradat. (Emlékezzünk csak, milyen volt Orbán és a kormánypártok általános megítélése az év elején!) Népszerűségnövelő hadjáratát precíz, akkurátus módon építette fel, a plakátkampánytól kezdve egészen a Keleti pályaudvar mesterségesen duzzasztott kríziséig. Az általa gerjesztett feszültségmechanizmus óraműpontossággal működik. Számításai mindeddig bejöttek, jóslatait szinte kivétel nélkül igazolták az események. Retorikájának azonban – és ez az, amit választópolgárok tömegei nem képesek, vagy nem akarnak felismerni – egyetlen igazi célja van: a pánikkeltés, a manipulálás, a megosztás, és ennek örvén a 2018-as országgyűlési választás bebiztosítása.

Félreértés ne essék: jómagam is aggódom Európa jövője miatt. Egyre növekvő bizalmatlansággal figyelem a fejleményeket. Nem szeretnék holnap egy olyan Európában ébredni, melynek évezredes hagyományait és szokásrendszerét megmételyezi egy idegen kultúra. Távol áll tőlem az a szélsőséges balliberális álláspont, mely szerint minden bevándorlót a lehető legnagyobb fokú empátiával és előzékenységgel kell fogadnunk, mi több, kötelesek vagyunk mindent megtenni azért, hogy zavartalanul beilleszkedjenek, idővel asszimilálódjanak. Azonban e meggyőződés részemről valóban abban gyökeredzik, hogy úgy vélem, e tömeges bevándorlás – ha nem mérséklődik – katasztrofális következményeket jelent majd Európa népességére, kulturális arculatára, gazdasági helyzetére nézvést. Orbán Viktor és a Fidesz ezzel szemben a másik végénél ragadja meg a problémát. Az összes eddigi intézkedésük arra irányult, hogy a migránstömegről aggasztó, gyűlöletkeltésre alkalmas képet tolmácsoljanak a választópolgárok felé. A folyamat már az agresszív plakátakcióval kezdetét vette, majd a kerítésépítésben, a Keleti körüli válságban, a határoknál kibontakozott összetűzésekben csúcsosodott ki. A fokozott rendőri fellépés és katonai mozgósítás üzenete is egyértelmű: ezek ellen minden eszköz megengedett, hiszen lángba akarják borítani a kontinenst, terroristák melegágyává tenni az országot, kizsigerelni a tisztességes, dolgos állampolgárokat. Mindezt a miniszterelnök nem explicit módon, hanem tetteivel sugallja a lakosság számára. Azt hiszem, sokunknak van elegünk abból a vigasztalan és egészségtelen közérzületből, melyet eme gyűlöletkeltő hadjárat szült. Nem áll szándékomban a migránstömegek védőügyvédjéül szegődni, nem erről van szó! Azonban forog a gyomrom, amikor az utcán, metrón, közértben elcsípek egy-egy beszélgetésfoszlányt, melyből megtudhatom, melyik is lenne a leghatékonyabb, menekültek kiirtását célzó halálnem. Forog a gyomrom, amikor arról olvasok, hogy magyarokat inzultáltak saját honfitársaik, mert bevándorlóknak hitték őket. Forog a gyomrom, amikor a frusztrációk, a gyűlölet, a kicsinyesség el nem apadó árjával kell szembesülnöm, mely – olybá tűnik – végigsöpör az egész országon.

Orbán a legalantasabb ösztönökre apellál. Úgy is fogalmazhatnék, egy elszomorító nemzeti jellemvonás felszínre tódulását segíti elő. Beszédes, és végtelenül lesújtó, hogy magyar állampolgárok széles tömegeit egy ilyen végtelenül hitvány érzület – a beszűkült, már-már állatias – idegengyűlölet képes csupán egyesíteni. Van ebben az attitűdben valami igazán primitív, valami ősi, valami megrendítően civilizálatlan. E magatartás mélyén olyasfajta barbár sötétség tátong, mely alapvetően idegen Európától, a kontinens szellemiségétől. Nem állítom persze, hogy e beteges tömeghisztéria általános lenne. Ugyanakkor sokkoló látni, hogy milyen űr lakozik egy sor tisztességesnek, kulturáltnak, decensnek tűnő magyar ember lelkében. Olyanokéban, akikkel naponta érintkezünk, akik velünk együtt élnek-lélegeznek. Másrészt úgy érzem, súlyos ellentmondás feszül a magyar gyűlölethullám és a belpolitikai helyzet között. A menekültek gázkamrába terelését és agyonlövetését sürgető választópolgárok szemmel láthatóan úgy érzik, képesek valamiféle „megoldási módozattal” szolgálni egy egész Európát érintő válságszituációval kapcsolatosan. (Azt, hogy ez a „megoldási módozat” mennyire abszurd, most ne firtassuk.) Úgy tűnik tehát, képesek „európai léptékben” gondolkodni. Az azonban meglepő, hogy ugyanez a szilárd következetesség és makacs hevület nem érzékelhető „hazai téren”. Ugyanezek a választópolgárok azok, akik immáron ötödik éve semmit sem tesznek azért, hogy egy őket kizsákmányoló, végtelenül cinikus, az alkotmányosság és a demokrácia elveit sárba tipró, hazug és álszent kormányzat stabilnak és töretlennek tűnő pozícióját megrengessék. Ugyanezek a választópolgárok azok, akik az elmúlt esztendők során leszegték a nyakukat, és hagyták, hogy elsüvítsen a fejük fölött egy sosem látott mértékű kormányzati bűnözéshullám. Ezek a választópolgárok azok, akik – a még mindig eleven kádári reflexeknek engedelmeskedve – tétlenül tűrték az oktatás- és egészségügy szétzüllesztését, a föld- és trafikbotrányokat, Paks II-t, egy demagóg és hazug jobboldali médiabirodalom kiépítését, a stadionépítési lázat, a kitiltási botrányt, a vasárnapi zárva tartást, az Orbán köré összpontosuló gengsztercsoportok példátlanul rohamos vagyoni gyarapodását, a lassan az egész országot átszövő korrupciót, ijesztő cinizmust és képmutatást. Igen. Ezek azok a választópolgárok, akik a homokba dugják a fejüket, ha a saját sorsuk forog kockán. Akiket csupán az internetadó réme képes „ad hoc” ellenállásra sarkallni. Akik csak akkor hajlandók közös platformra sodródni, ha úgy érzik, alapvető életfeltételeiktől foszttatnak meg.

Közhelynek számít, de Orbánt valóban csupán hatalomtechnikai megfontolások ösztönzik. Egyetlen célja, hogy évtizedekre bebetonozza önnön miniszterelnöki székét és a Fidesz vezető pozícióját. Úgy vélem azonban, hogy érdemes volna kipillantani a kormányfő által szőtt, egyre sűrűsödő illúzió-fátyol mögül, és ráeszmélni a valós helyzetre. Orbán homogenizálja a menekültek széles tömegeit. Azon fáradozik, hogy a közbeszéd is bárdolatlan, erőszakos és ostoba masszává redukálja ezt a roppant emberáradatot. Magam úgy vélem, az efféle bánásmódot egyetlen csoport vagy közösség sem érdemli – legyen az dél-afrikai, eritreai, szír, indonéz vagy magyar. (Arról nem is szólok, hogy azok a magyarok, akik az összes menekültet egységesen dolgozni nem akaró, lusta, bajkeverő és terroristákkal összeköttetésben álló vadembereknek tartják, ráadásul tömeges likvidálásuk mellett foglalnak állást, éppenséggel a civilizált nyugati társadalmak konvenciórendszeréből iratkoznak ki.) Üdvös volna, ha többekben tudatosulna, hogy pánikkeltéssel, egy vélt ellenségkép felvázolásával, a szélrózsa valamennyi irányába épített (és építendő) kerítésekkel, xenofób indíttatású gyűlöletretorikával nem lehet adekvát választ adni semmiféle krízisre. Másrészt szintúgy örvendetesnek találnám, ha az a számtalan választópolgár, aki most Orbánban véli felfedezni Magyarország (és Európa) fényes páncélzatú megmentőjét, nem feledné el az elmúlt öt év vérlázító belpolitikai umbuldáit. Emlékezni önmagunkra, környezetünkre és kormányzatunkra – bármennyire is kellemetlen eme aktus – ugyanis kötelesség, legyenek bármilyen embert próbálóak az európai viszonyok.  

(Alec Cawthorne, Amerikai Plán)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr547800938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.