Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

Nőiesség

2015. szeptember 08. 06:30 - Finta László

Nem érdekel Sarka Kata dekoltázsa és Tolvai Renáta bikinije, a Vajna Tímea-jelenségtől pedig kínomban a falat kaparnám. Talán említenem sem kellene Önöknek, milyen visszatetszőnek tartom a nőiesség – pontosabban fogalmazva, a női test – körüli vásári hírverést és olcsó kufárkodást. Voltaképpen nem erről kívánok írni, csak úgy, véletlenül eszembe jutott, hogy soha nem érdekeltek ezek a tizenkettő-egy tucat nők.

Véletlenül? (Chesterton szerint a véletlenek a gondviselés szójátékai, és hajlok arra, hogy igaza van.) Szó sincs véletlenről… A Jóisten olykor lehetőséget ad az embereknek arra, hogy ismét ráérezzenek, inkább, mintsem rátaláljanak valamire, ami fájdalmasan szép és nosztalgikus. Úgy hozta a sors, hogy éjjel életem nagy szerelmével álmodtam. Küllemét és természetét tekintve Karinthyné Böhm Arankára emlékeztetett – annak minden következményével. Néha csodálom, hogy nem kaptam agyvérzést egy-egy kiadós veszekedés után; persze, azóta – kellő időbeli távolságból szemlélve – rájöttem, hogy kapcsolatunk motorja ez a szenvedély és rivalizálás volt.

Amikor belé szerettem, Henrietta már érett nő volt. Szerelembe esni a pillanat műve volt. Értékeltem a műveltségét, az eleganciáját, a ruháit, a Chanel-parfümöt, amelyet összetéveszthetetlen tartással visel. Alakja nőiesen karcsú, lábai formásak, mindig egyenes derékkal ül. Kézfeje, kecses ujjai, mélybordóra lakkozott körmei fejedelmi nőre vallanak. Utánozhatatlan mosolyával, karcos hangjával, szikrázó borostyán-tekintetével, finom szálú, ébenfekete hajával, Louise Brooks-frizurájával hihetetlenül vonzó, kortalan jelenség. Teste, mint a barack, szelleme, akár a smaragd. Bár egyetlen csepp francia vér sem folyik ereiben, szívében igazi, született párizsi nő. Franciás szellemesség, angolos humor, magyaros, telivér szenvedély és a vagány pesti modor pompás együttesét csillogtatta.

Noha a küllem fontos, birtokában volt, és azt hiszem, mindig is birtokában lesz annak a tudásnak, amely egész életében ellenállhatatlanná varázsolja őt a férfiak szemében: légies, de határozottan a földön járó; egy mosollyal, egy csakis reá jellemző elegáns mozdulattal (a smink megigazítása), és azzal, ahogyan azt mondja, „Drága”, vagy, ahogyan azt, hogy „Te Dög!”, mindent elér. Vonzereje örök, mert belülről fakad, intelligens, és a megtett életút igazolja. Ez a kortalanság. Tapasztalataim szerint a mai nők többsége már huszonévesen valósággal beleöregszik az évek múlásával és az érettséggel vívott reménytelen küzdelembe. Utóbbit mintha sokan el is utasítanák, és infantilis gesztusokkal próbálják késleltetni. A titokzatosságot, a természetességet – a nőiességet! – minden nem helyénvaló eszköz rombolja. Az eredmények közismertek, elég csak ránézni egy-egy kortárs nőre, akit a véleményformálók a „legszexibbnek” kiáltanak ki, holott fényévnyire van attól, hogy egy igazi férfi valóban férfinak érezze magát mellette.

Kell ennél több nekünk, férfiaknak?

(Kép: Louise Brooks portréja, 1927)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr667768880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.