Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

Cselekvés és hisztéria

2015. szeptember 04. 02:39 - Finta László

Újabb gondolatok a népvándorlás ürügyén

Ismerőseim e válságos napokban gyakran szegezik nekem a klasszikus kérdést: mi a teendő? Zavarba ejtő ez a kérdés, hiszen nem vagyok politikus, nem nekem kell mérlegelnem a felmerülő alternatívákat, döntenem és kitartanom az elhatározásom mellett. Sokan azt mondják, bűnös mulasztást követtünk el – mi, európaiak, a Nyugat –, hiszen korábban már tudomást szereztünk arról, mi történik a Közel-Keleten, milyen rémtetteket vitt véghez Szíriában az Assad-rezsim és az „Iszlám Állam”, ezért cselekednünk kellett volna, esetleg még most sem késő erővel fellépni a gonosz ellen. Elgondolkodtatott ez a határozottság. Vajon mások szenvedéséről, nyomorúságáról és kiszolgáltatottságáról tudni önmagában kötelez-e a cselekvésre, a segítségnyújtásra, esetleg egy másik állam belügyeibe történő beavatkozásra? Úgy vélem, korántsem mindegy, miért szenvednek az emberek: egy zsarnokoskodó oligarchia fenntartói és kegyeltjei szenvedhetnek elnyomott alattvalóik gyűlöletétől; a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Tibetet megszálló katonái szervezetét megterheli a tartomány magaslati levegője és zord éghajlata – ezek köztudomású szenvedések, épeszű és józan erkölcsi ítélőképességgel bíró emberek mégsem érezhetik kötelességüknek, hogy enyhítsék őket, hiszen zsarnokoknak és elnyomóknak nem jár segítség. (Önök most joggal vághatnák a fejemhez, hogy a Nyugat és más égtájak civilizált államai jelentős mennyiségű élelmiszerrel segítik Észak-Koreát. Való igaz, ám ezt az árat meg kell fizetni a térség nyugalmáért, amelyet ez a páriaállam teljesen felboríthatna.)

Vajon kell-e cselekednünk, ha távoli helyeken nem megérdemelten szenvednek az emberek? Éhező gyerekekről, ártatlanul megkínzottakról, kiszolgáltatottak sokaságáról minden nap látunk felvételeket a hírműsorokban. Ezek egyértelműen szörnyűségek, a világ tele van rosszal és a gonosz minden nap bárhol felütheti a fejét, ám a meg nem érdemelt szenvedésről való tudomás sem feltétlenül kötelez segítségre és cselekvése, hiszen az erőforrások szűkösek és gyakran óriási nehézség eljuttatni őket oda, ahol szükséget szenvednek: gondoljanak bele, mekkora árat kellene fizetni azért, hogy megtámadjuk az „Iszlám Államot”! Ember, pénz, paripa, fegyver, tengernyi vér – egy olyan ellenség legyőzéséért, amelynek még az elnevezésében és a földrajzi kiterjedésében sem vagyunk biztosak. Fontolják meg azt is, hogy az otthonunkhoz és a szomszédságunkhoz közel eső szenvedés sokkal erősebb jogot formálhat a rendelkezésre álló erőforrásokra és segítségre, mint a távol élők szenvedése.

Most, amikor a saját házunk ég – menekültek tömegei rekedtek a budapesti Keleti pályaudvaron és vidéki városaink vasútállomásain, Európa pedig olyan népvándorlással néz szembe, amelynek nagyságrendje az 1945-ös népmozgásokat is felülmúlja és nem látjuk a folyamat végét – azonnal cselekedni kell; annál is inkább, mert kormányunk a „kormány információnak” nevezett idegenellenes óriásplakátok hónapokkal ezelőtt történt kihelyezésével abszurd módon azt a benyomást keltette, hogy tudomása van arról, mi vár Magyarországra és Európára. A baloldali ellenzék azt állítja, hogy a kormány szándékosan idézte elő az embertelen állapotokat azért, hogy a menekültekre mutogatva fenntarthassa a hisztérikus közhangulatot és ebből hasznot húzzon mind a baloldali ellenzék, mind az Európai Unió kárára. A kormány más ügyekben tanúsított cinizmusa és erőfitogtatása alapján nem lepne meg, ha kiderülne, valóban ez történt, ám a magyar állam válsághelyzetekben tanúsított teljes bénultsága sem újdonság számomra, elég csak felidézni a 2006 őszén történteket.

Ha a kormány valóban komolyan gondolja, hogy felelősséggel tartozik az ország valamennyi polgárának, akkor minden törvényes eszközzel fel kell lépnie a rend helyreállításáért; ha valóban komolyan gondolja Magyarország Alaptörvénye II. cikkének rendelkezését, amely kimondja az emberi méltóság sérthetetlenségét és mindenki számára biztosítja a jogot az élethez és az emberi méltósághoz, akkor az állam tekintélyének teljes erejével és minden törvényes eszközzel fel kell számolnia az embertelen állapotokat! Ha a kormány valóban mulasztott vagy – ne adj’ Isten! – szándékosan nem cselekszik, felelősségre kell vonni (a politikai felelősség megállapításának a dolgok rendje szerinti eszközei a bizalmatlansági indítvány és az általános választás, a jogi felelősség megállapítása pedig a bíróságra tartozik); egyébként távol álljon tőlem a politikusok elleni hangulatkeltés egy olyan helyzetben, amikor választott vezetőink csak rossz és még rosszabb mellett dönthetnek.

Az utca emberének indulatait hallva-látva, nekem már nincsenek illúzióim. A magyar társadalomban olyan indulatok szabadultak fel, amelyeket bajosan lehet szabályozott mederben tartani. Azt is mondhatnám, hogy egy puskaporos hordón táncolunk, miközben a kanóc rohamosan ég… Attól tartok egyébként, hogy a népvándorlás kérdésében is az üléspont határozza meg sokak álláspontját. Biztos vagyok abban, hogy ha ilyen állapotok uralkodnának az országban és a baloldal kormányozna, a mostani kormánypárt ellenzékben az emberiesség jelszavát tűzné zászlajára, a baloldal pedig kevésbé mutatna hajlandóságot a helyzet emberbaráti kezelésére.

Bevallom Önöknek, hogy a már-már megszokott, ám tűrhetetlen „hétköznapi” indulatok és embertelenség mellett engem legalább annyira aggaszt egy másik jelenség, amelyet jobb híján érzelgős hisztériának hívok. Már nem múlik el nap, hogy ne látnék ismerőseim Facebook-idővonalán síró menekült gyerekekről készült fényképeket, tegnap pedig valaki odáig merészkedett, hogy a menekültek vasúti utazását a magyar zsidóság 1944-es deportálásához hasonlította. Úgy vélem, nem is szükséges igazolni, micsoda felelőtlen játékot űz az amúgy is felfokozott érzelmekkel az ilyen ember, de két különbségre azért felhívnám a figyelmet: a magyar rendőrség nem azonos a Magyarországot megszálló Wehrmachttal és az SS-szel, de a deportálásokban és a gettósításban közreműködő Magyar Királyi Csendőrséggel sem; a menekülteket pedig nem haláltáborokba szállítják a Magyar Államvasutak szerelvényei. Annyira ízlésem ellenére való, ha valaki nemzeti tragédiákból gúnyt űz, tagadja, hogy megtörténtek vagy „csak” felelőtlenül hangulatot kelt e tragédiák emlékét felidézve oda nem illő helyzetekben, hogy arra nincsenek szavaim!

Az érzelgős hisztériát leginkább olyan érzelmi reakcióként határozhatnám meg, amely részben vagy egészben hamis színben tünteti fel azt, amelyre irányul. Ilyen állapotban az emberek a világot igazítják az érzéseikhez, ahelyett, hogy fordítva tennék. Imádatuk tárgya fölmagasztosul, inkább az erényeit látják, a hibáira viszont vakok. (Egy reakciós is beleeshet ebbe a csapdába, ha nem a kellő távolból és a feltétlenül szükséges kritikával hivatkozik a történelemre.) Az érzelgős emberek hajlamosak arra, hogy az embertelenségben reményt és megváltást lássanak, a nyomorult áldozatban hősiességet. Egyesek szeretetre méltóbbnak és érdemdúsabbnak tűnnek a szemükben, mint amilyenek valójában. Ezek a hamisítások azért veszélyesek és azért immúnisak a bírálattal szemben, mert van bennük igazság, néha nem is kevés. Hiszen az emberi szenvedéssel kapcsolatos igazságok nagyon fájdalmasak: a menekültek tagadhatatlanul szenvednek, polgárháború sújtotta bukott államból érkeztek és viszontagságos útjuk nem ér véget Magyarországon, ahol láthatóan nem fogadják őket kitörő örömmel. Az érzelgős hisztéria retorikája harsány és moralizáló, démonizál mindenkit, aki nem vesz részt benne vagy hangot ad kételyeinek – például menekült-e a menekült, vagy csak szerencselovag, és egyáltalán: ki is az szíriai menekült? –; aki pedig a nyugati civilizációt és Európát féltve a népvándorlás hosszú távú következményein elgondolkodva erélyesebb cselekvést tartana kívánatosnak úgy európai, mint nemzetállami szinten, olyannak festi le, mint aki az ördöggel cimborál. Úgy vélem, az érzelgős hisztéria nagyon rossz szolgálatot tesz az értelemnek, mert ellehetetleníti a vitát, de rossz szolgálatot tesz az erkölcsnek is, mert bűntudatot kelt mindazokban, akik ezt a hisztériát nem akarják szítani.

Summázat és valamiféle tanulság gyanánt egy személyes megjegyzés az érzelgős hisztériáról: számomra sokkal megnyerőbb az az ember, aki bölcs előrelátással a saját előnyeire és a hozzá közelebb állók előnyeire tekint elsődlegesen, mert ezáltal – feltételezve, hogy a hozzá közel álló felebarátai is így cselekednek – sokkal több boldogságot nyújt sokkal több embernek, mint az a lánglelkű ember, aki állandóan kész önmagát, az övéit és másokat, más javait is feláldozni, hogy az egész emberiséget keblére ölelő hős emberbarát pózában tetszeleghessen.  

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr287759504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tenebra 2015.09.04. 11:32:38

Igen, mindkét szélsőség elvetendő, ezzel nagyon egyetértek. A demagógia ugyanolyan szánalmas a menekültekkel kapcsolatban, mint a "fegyverrel űzzük ki őket" mentalitás. Az én szememben azok a tiszteletreméltók, akik csendben, hírverés nélkül, tényleg emberbaráti szeretetből segítenek a menekülteken, és nem verik nagy dobra, mit gondolnak a témáról.

Egyébként abból meg egy rendkívül jó szatírát lehetne csinálni, illetve kép formájában az Index már csinált is szatírát, hogy a menekültek találkoznak a menekülteknek szóló, MAGYAR NYELVŰ plakátokkal. :D Hát az valami döbbenetesen szar. A menekültek néznek ki a vonatablakon, és látnak egy szép lányt, aki valami magyar szöveget hablatyol. Szerintem azt is hihették nyelvtudás hiányában, hogy valami egyetemi bulira hív, vagy ilyesmi. :D Még jó, hogy nem értik. Szerintem, ha értenék a magyar szöveget, akkor a hevesebb vérmérsékletűek már rég felkoncolták volna Budapestet és a Parlamentet.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.09.04. 13:36:57

@Tenebra: Magam is úgy vélem, lehet és kell csendben, felhajtás nélkül, kellő alázattal segíteni. Magam is így tettem szerény eszközökkel. Amikor a Keletinél jártam, készíthettem volna a betonon fekvő gyerekekről fényképeket, de annyira ízléstelennek tartom mások nyomorúságának kiposztolását a Facebookra, hogy letettem róla; fényképezzenek a hivatásos fotóriporterek!

Igen, emlékszem a képre. A tata-tóvárosi állomáson készült a fotó. Amúgy kíváncsi vagyok, miféle rókaelmékben fogant meg az idegenellenes kampány? Szeretném, ha bemutatnák az országnak Finkelstein urat egy sajtótájékoztatón, ahol bárki kérdezhet tőle. Lennének kérdéseim.

batiszkáf · http://batiszkaf.blog.hu 2015.09.04. 20:53:18

Szeretném felhívni a figyelmet Jean Raspail francia író 1973-ben írt "Le Camp des Saints" c. könyvére, egy-egy angol példány antikváriumokban is felbukkan. A sztori dióhéjban: egymillió indiai nyomorult - nyugati balos aktivisták és a katolikus egyház képviselői hathatós segítségével - hajókra száll, és Európa felé veszi az irányt. Egészen megdöbbentő, hogy a regény milyen pontossággal jósolta meg a mai helyzet minden mozzanatát: a nyugati kormányok teszetoszaságát, a Más bűvöletében élő baloldali hangadók esztelen bevándorlópártiságát és a saját kultúrájuk iránti mélységes megvetésüket, az elkínzott migránsok ügyében morális felsőbbrendűségük fitogtatására alkalmat lelő entellektüelek sápadozó nyilatkozatait, kulturális figyelemfelhívó akcióit, a bevándorlópárti tömegmozdulásokat, a politikai korrektség fojtogatását, röviden: Európa intellektuális öngyilkosságát. Eközben a hajókaraván egyre csak közeleg, s a nyugati kormányokon egyre nagyobb pánik uralkodik el: a szokott módon egymásra hárítják a felelősséget, homokba dugják fejüket. A tétova francia elnök számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az európai civilizáció fennmaradásáról van szó, és hogy csupán az önfeladás és a kegyetlenség közt választhat. A regénynek egészen agresszív a hangvétele, a bien-pensance éteri szólamaihoz szokott olvasót legalábbis biztosan megdöbbenti; Raspail szerint a könyv ma nem is jelenhetne meg. (A 2011-es kiadás egy jegyzéket is tartalmaz a könyv azon kijelentésével, amelyek alapján - a különböző gyűlöletbeszéd-ellenes törvények bevezetésével - a szerző bíróság elé citálható volna.) Nem mesélem el a történet végkifejletét, hátha valaki elolvassa; ismétlem, alapműről van szó (Huntington is írt róla könyvében, állítólag Reagen is nagyra tartotta), nagy szégyen, hogy magyarul nem elérhető.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.09.14. 16:05:18

@batiszkáf: Erre a könyvre kíváncsi vagyok; nagyon köszönöm az ajánlást!