Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

Rockopera és tűzijáték

2015. augusztus 20. 04:05 - Finta László

Augusztus huszadika patologikus kísérőjelenségeiről

Nincs olyan esztendő, amikor augusztus huszadika alkalmából ne nyilvánulna meg a hazai közélet e naphoz szorosan kötődő, két patologikus jelensége. Engedjék meg, hogy – tudatosan vállalva az „ünneprontást” – megosszam Önökkel gondolataimat az István, a király című rockoperáról és a tűzijátékról.

Azt hiszem, Olvasóim sejthetik, nem rajongom a Bródy-Szörényi szerzőpáros rockoperájáért. Ez a színpadi mű egy középszerű politikai tézisdráma, jellegzetesen kádárista kurzusdarab; ha szabad így mondanom, a rendszer kulturális bomlásterméke. A Kádár-rendszer kultúrpolitikája a kibontakozó konszolidáció jegyében már a hatvanas évek elejétől támogatta az olyan allegorikus történelmi darabokat, amelyek arról szóltak, hogy a szocializmus „kádári modellje” maga a „reálpolitika”, a „történelmi szükségszerűség”, a „lehető legjobb, ami az adott helyzetben elérhető.”

„Történelmileg így alakult”

– így hangzott a hamisíthatatlanul cinikus önigazolás.

Az István, a király bemutatásakor ugyanis az uralkodó párt már csak a status quo-t védte, az ideológiai harcot a nyolcvanas évekre teljesen feladta. Emlékezzenek, ez A vörös grófnő kora: annyira megrendült a rendszer legitimációja, hogy a kultúrpolitika egyszerre kanonizálta Károlyi Mihály grófot, a polgári radikálisokat és a szociáldemokratákat, az 1867. évi kiegyezést pedig a kádári „kompromisszum” történelmi előképének láttatta. Még a nacionalista húrok visszafogott pengetését is eltűrte, persze csak andante és nem fortissimo. A „kádári kisemberek” egyszerre lehettek a szocialista rendszer lojális alattvalói és „nemzeti érzelmű” magyarok, ha – a kor gyermeteg fordulatával élve – „nem ugrálnak.” Ez volt a konszolidáció lényege és erkölcsi ára. Ez a darab érzelmesen pengeti a nemzeti húrokat: a német lovagok és a keresztények hataloméhes, idegen gazemberek (a darab zenéjében komor tónusok kísérik mozgásukat); István befolyásolható, gyenge és idealista (lírai csengésű dalokban szólal meg); Sarolta erőszakos nőszemély, már-már „vérnősző barom” (a zenében is). A pogányok a rockopera igazi hősei, a slágereket ők éneklik, ám hagymázas szövegeik („Mohácsnál győzni fogunk, Dózsa lesz György királyunk”) arról árulkodnak, hogy ügyük történelmi vereségre van ítélve – lám, megint a reálpolitika!

Megértem a nálam idősebb nemzedék érzéseit és nosztalgiáját. Ők ott álltak 1983-ban a Királydombon, áhítattal hallgatták-nézték az István, a királyt, és azt hitték, valami jelentős esemény részesei. Talán így is volt. Én inkább a rendszerszintű cinizmus áldozatainak tartom őket, e darabról pedig mindent elárul, hogy nem csak kádári apológiának volt alkalmas, hanem a kilencvenes évektől egészen Alföldi Róbert 2013-as „botrányos” rendezéséig az újpogányság, a „szittya-magyarkodás” szellemi megalapozásaként is szolgált. Tanácsos lenne végre értékén kezelni, és inkább a zenei erényeit méltatni, mint valamiféle érvényes „világmagyarázatot” keresni benne.

Említenem sem kellene Önöknek, hiszen úgyis kitalálják, hogy elkötelezett híve vagyok az augusztus huszadikai tűzijátéknak, holott – talán gondolhatják rólam – nincsenek kedvemre a vásári látványosságok. A tűzijáték évről-évre biztos pont Budapest életében, ám egyre több hisztérikus hang kíséri. Az ellenzők egyik érve az emberéletet követelő 2006-os vihar, a másik „érv” pedig nagyjából így hangzik: „Miért kell százmilliókat az égbe lőni húszpercnyi látványosságért? Költenék inkább másra, adnák az összeget a rászorulóknak!” Ami az első kifogást illeti, az időjárás szeszélyeit lehetetlen teljes bizonyossággal megjósolni, ám ha minden mérés szerint a vihar elkerülhetetlenül lecsap, kellő politikai bátorsággal leállítható a rendezvény. Ez a kurázsi és a felelős döntés hiányzott azon a tragikus estén. Végül, ami a második kifogást illeti, számomra felettébb ellenszenves az a demagóg gondolkodás, amely szerint nincs helye semmiféle közösség- és identitásképző ünneplésnek, vagy egyéb „drága”, „haszontalan”, nem elfogyasztható dolognak, amíg embertársaink szükséget szenvednek. Szegény emberek mindig lesznek közöttünk, őket segíteni-gyámolítani kötelességünk. Ám azt is be kellene látni, hogy az ő sorsuk jobbra fordulása nem a tűzijáték megtartásától vagy elhagyásától függ. Szabad-e például kultúrára költeni milliárdokat, ha ebből az összegből ruhát és élelmet is vehetnénk a rászorulóknak?

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr327720252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tenebra 2015.08.20. 08:33:35

Az István, a királlyal kapcsolatban egyetértek. Zeneileg nagyszerű, ideológiailag számomra is mindig problémás volt, és egyre problémásabb, ahogy kezdtem érteni az egészet. Bár mikor először láttam kb. 15 évesen, nekem már akkor sem tetszett, szinte ösztönszerűen az István-féle oldal. De kb. 4-5 éve jutott eszembe nekem is, hogy jé, ez akár a "konszolidáció" allegóriája is lehetne. Persze gondom, alkotói nem annak szánták, hanem pont ellenkezőleg. Csak hát az a baj, István nem tekinthető forradalmárnak, főleg ebben a történetben. A legkonzervatívabb reformer. A történelemben mondjuk radikális újító, hiszen szempillantás alatt verte szét a régi magyar kultúrát, vallást, és csatlakozott az akkori "Szovjetunióhoz", a keresztény Európához. Ráadásul a régi törvények szerint illegálisan került hatalomra. Vagy erről neked mint jogásznak amúgy mi a véleményed? :D Kíváncsi vagyok. Mert tudod rólam, hogy nem vagyok egy magyarkodó, sőt pont ellenkezőleg, de én valahogy mindig is Koppány felé húztam, és hát a régi szokás szerint ő lett volna a törvényes utóda Gézának.

A tüzijátékról mondjuk nekem radikális véleményem van. Azaz nyersen fogalmazva magasról leszarom, engem soha nem tudtak megkapni az efféle "parasztvakítások". Mit bámuljak azon akár 20 percet is, hogy piros-zöld-lila izéket lőnek fel az égre? :D Soha nem vonzódtam hozzá. Félreértés ne essék, imádom a hangulatos világítást, vagy az éjszakai tűz látványa is megbabonáz, de ezafajta parádé nekem soha nem volt a zsánerem.

Viszont azt én is felettébb demagóg szövegnek tartom, hogy "bezzeg a rászurolóknak is mehetne az a pénz!!!!!444". Igen, mehetne, ahogy sok minden egyéb, "fölös" kiadás. Ilyen szempontból az autópályaépítés / renoválás (mely a könyökömön jön már ki amúgy - mondom ezt a forgalomkorlátozások miatt :D) is "hülyeség", hiszen "míg egyesek kényelmes kocsijukban utazgatnak, mások éheznek, meg az utcán szenvednek"...

De ezzel megint csak ott tartunk, hogy teljesen más a kulturális hasznosság és a gyakorlati hasznosság. Egy egészséges országban mind a "social welfare", mind a kultúra hangsúlyt kap, egyik sem szenved hátrányt a másik javára. Persze elismerem, hogy míg egy országban nincsenek rendezve az alapvető szükségletek, addig az emberek a kultúrával sem törődnek (márpedig Magyarország egy elszegényedőben levő ország). Viszont, ha egy országban, ahogy te is írtad, nincsenek "identitásképző" ünnepségek, melyek a történelmet és a hagyományokat, jellegzetességeket, nemzeti, közös motívumokat felemlegetik, akkor az az ország, az a nemzet halott. Magyarország jó irányba halad efelé, habár e téren nem feltétlenül Orbánék, hanem úgy együtt, az egész politikai elit miatt, akik politikai kampányhoz használják fel a nemzeti ünnepségeket. Ezért nem is érdekel engem már régóta sem aug. 20, sem okt 23, sem márc 15 mint "médiaesemény", a politikusok szemszögéből, mert egyszerűen ezeken a politikai ellenzék és hatalom egyaránt kampányol, burkoltan vagy nyíltan politizál. ÁLlítom, ezért nem tisztelik sokan Szent Istvánt (jó, bizonyos szempontból én is felrovom neki a hibáit, de amúgy meg vannak vitathatatlan erényei), és ezért nem működik nálunk az 1956-os forradalom emlékezete sem.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2015.08.20. 09:07:51

viszont a fortissimo ellentéte nem az andante. csak hogy egy lényeges kérdésbe köthessek bele.

gertrudstein 2015.08.20. 14:28:49

Mint az Önnél idősebb nemzedék tagja mondom, az István a királyt a nyolcvanas években is roppant giccses alkotásnak tartottam, didaktikus, áthallásos tartalommal, zeneileg végtelenül egyszerű megoldásokkal. Ez az egész lufi egyszer ki fog pukkadni.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.08.21. 14:32:49

@borzash: Nagyon köszönöm, ígérem, a jövőben szert teszek mélyebb zeneelméleti ismeretekre. (Elárulná, mi az ellentéte?)

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.08.21. 14:38:11

@gertrudstein: Köszönöm, hogy elolvasta a bejegyzést! Megnyugtató, amit írt. Hogy kipukkad-e, nem tudhatom, bár Ön talán látnok: a Magyar Nemzet kritikusa arról értekezett, hogy a mai közönséget nem az értelmezés, hanem a látvány és a zene érdekli. Noha engem vallatni lehetne az István, a királlyal, örömmel töltene el, ha a közönség a rockoperának hódolna és nem keresne a műben magvas gondolatokat. Tudja, egyes ismerőseim - kiváltképp jobbról -, autentikus történelmi drámának tartják ezt a rockoperát, ami riasztó.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.08.21. 14:40:19

@Tenebra: Barátom, annyi remek gondolattal szolgáltál, hogy szinte nincs is mit mondanom. Ezért inkább meghivatkozom remek esszédet!

Kedves Olvasóim, érdemes elmélyülni a szövegben. Mindketten aktuális témát választottunk huszadikára, egymástól függetlenül; nem beszéltünk össze.

Íme, Tenebra írása: amerikaiplan.blog.hu/2015/08/20/tortenelmi_hos

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2015.08.23. 10:25:10

@borzash: pianissimo, nem mintha én annyira nagyon értenék hozzá :D