Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

Étkezés és zabálás

2015. augusztus 17. 00:01 - Finta László

Imádom Budapestet, de csak tavasszal és kiváltképp ősszel. Nyáron, amikor tömegek özönlik el a várost és tetőfokára hág a hőség, elmenekülök vidékre, akár egy hűtlen szerető.

A hétvégéket többnyire egy dunántúli kisvárosban, Tatán töltöm. „A vizek városában” – ahogy országszerte ismerik ezt a kis barokk ékszerdobozt – a nyári délutánok olyanok, mintha Isten aranyport szórna a levegőbe. Az Öreg-tó víztükre csillámlik, a vértesszőlősi és baji lankákon zöldellik az erdő és pompáznak a szőlőskertek. A késő délutáni kávé, tea vagy bor szertartásszerű kortyolása a vendéglők – számomra a Platán Kávéház és Étterem – árnyas kerthelyiségeiben zajlik. A három évszázados platánfa egy bölcs uralkodó tekintélyével magasodik a tóparton. Napnyugtakor társaságok érkeznek és a kávéház konyhájában szorgosan készül a vacsorára a személyzet; diszkrét edénycsörömpölés hallatszik, és enyhe erőleves-illat terjeng a levegőben, amint a pincérek kiviszik az asztalokhoz. Bevallom Önöknek, számomra a társaság és az étkezés rituáléja legalább annyira fontos – ha ugyan nem fontosabb! –, mint maga a felszolgált étel.

A fogásokra várni kell, de az idő kifizetődik, mert kivételes kulináris élvezetben részesülhet az arra fogékony vendég. Ha egyedül időzöm, olykor vetek egy pillantást a vendégekre, ki hogyan étkezik. Vallom, hogy egy úrhölgy és egy úriember étkezik, és nem zabál, különben nem tekinthető úrhölgynek és úriembernek. Az összkép nem rossz. Ahhoz, hogy így legyen, minden bizonnyal hozzájárultak a különféle televíziós „főző műsorok”, amelyekben ilyen-olyan hírességek tesznek tanúbizonyságot konyhaművészetükről, s arról, milyen vendéglátók. Alkalomadtán érdemes megnézni egy-egy ilyen műsort, értékes tanulságokkal szolgálhat. Én egyébként szívesen ringatom magam abban az illúzióban, hogy ezt az országot Latinovits Zoltán tanította meg étkezni és késsel-villával bánni, de ez nyilvánvaló dőreség.

Érdekes megfigyelni azt is, hogy mekkora a kontraszt a régi vágású éttermek és vendéglők világa, valamint az utcai étkezés között. Higgyék el, nem vagyok a „street food” kérlelhetetlen ellensége és azt is tudom, hogy a mai munkahelyek – bár egy részük biztosít ebédidőt az alkalmazottaknak – nem tűrik a komótos étkezést. Egyfelől tehát, a gyorsétkezés kényszer és – nevéhez hűen – az éhség gyors csillapításának módja. Napjainkban viszont tömegek számára vált életformává a gyorsétkezés. Az állandó – értelmetlen, megmagyarázhatatlan és kényszeres – sietség következménye ez az életforma. Ha körülnéznek egy nagyváros utcáin, tíz emberből öt eszik. Rohan és tömi magát. Zabál. Az üzletek, a közhivatalok, a könyvtárak és a múzeumok ma már kénytelenek az étel- és italfogyasztást tiltó táblákat kihelyezni, hogy az esetleges balesetek és a hulladék felhalmozódása ellen védekezzenek. (Ide kívánkozik, hogy felidézzek egy közelmúltbeli esetet. Régi szokásom felmenni a budapesti Szent István Bazilika kupolájába, hogy onnan fényképezzem a várost. Ilyen alkalmakkor a bazilikába is belépek, hiszen páratlan élményt nyújt. Néhány héttel ezelőtt egy mellettem álló turista majszolt valamit, holott tábla figyelmeztet arra, hogy ez tilos. A csámcsogás és a zacskó zörgése olyannyira felidegesített, hogy ingerülten rászóltam, hagyja abba. Nem úgy festett, mint akit az éhhalál kerülget.)

A fogyasztói társadalom fogyaszt, a tömegtársadalomban pedig tömeges méreteket ölt a fogyasztás. Talán nem is lenne ezzel akkora baj, ha a mai fékevesztett, neveletlen és fejetlen világban nem akarna csaknem mindenki csaknem minden szükségletet azonnal és hiánytalanul kielégíteni. Úgy vélem, a barbár századokban élők lehettek tanúi ennek a kétségbeesett önzésnek. A vágyak és az anyagi igények kielégítésének, teljesülésének számtalan akadályát sikerült elhárítani és lerombolni – a törvény és a hagyományok szabta korlátokat az engedékenységgel, a természetes korlátokat pedig az erkölcsileg lezüllött tudomány és technika segítségével –, s ma már minden elérhető, akár egyetlen gombnyomással.

Ha megelégelték a rohanást és a műanyag ételeket, üljenek be egy jó étterembe, szenteljenek kellő időt az étkezésre, koronázzák meg egy csésze feketével, végül beszélgessenek néhány pohár bor mellett. Megéri.

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr247711472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alec Cawthorne 2015.08.17. 16:59:02

Sosem kísérleteztél még szépprózával? :) Igazán remek, felettébb hangulatos helyszínleírások gazdagítják egyébként is magvas és különösen aktuális írásodat. Egyedül a popcornmajszolás rituáléjáról nem értekeztél - az is felettébb bosszantó, jóllehet "könnyebbség", hogy annak nyűgeit csupán mozilátogatáskor vagyunk kénytelenek elszenvedni. :)

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.08.17. 21:04:04

@Alec Cawthorne: Tudod, Barátom, többnyire indulatból írok, mert sok bosszantó jelenségnek vagyok tanúja. Ritkán nyilatkozom az elragadtatás hangján; ez egy kivételes bejegyzés e tekintetben. :)

Thaliavilaga 2015.08.17. 21:19:57

Éppen a napokban gondolkodtam azon, hogy mennyire jó beülni egy kávézóba, rendelni valamim finom kávékülönlegességet és csak úgy ülni mellette, akár egyedül is, csendben, közben nézelődni, nézegetni az embereket, akár olvasgatni. Sajnos kevésszer adataik meg nekem az efféle nyugalom. Viszont minden évben egyszer lemegyünk Szegedre a Szegedi Szabadtéri Játékokra, ott már-már rituálé számomra, hogy kora reggel, amikor a párom még alszik, teszek egy sétát a napsütéses belvárosban, amit aztán a kedvenc kávézómban zárok egy kávéval, limonádéval, egy könyvvel vagy egy újsággal...Vagy éppen csak ülök és nézegetem az ébredező várost. Nekem minden évben az az év legboldogabb reggele...(És akkor most az ottani mennyei halászlé-élményekről nem is tettem említést...)

Tenebra 2015.08.17. 22:26:37

A gyorsétkezde szükséges rossz. Én elvből nem eszek mondjuk ilyen felkapott helyeken, mint a Mekdonálc, a Burger King és társaik. Ha már nagyon kell valami, akkor inkább választom a "kisebb rosszt", avagy a gyrost (ez még rímel is :D).

Szóval mélyen egyetértek, hogy az étkezés manapság nagyrészt zabálást jelent, ami a fogyasztói társadalom ideológiájának egyeneságú következménye. Minden gyors, minden pillanatnyi, mulandó: a tőzsdén a számok peregnek, a bankszámláról le és felvándorolnak az összegek, az autós dudál, ha már 0,0001 mp-ig kell állnia a zöld lámpa átváltásánál és még folytathatnám. Akkor az étkezés miért ne korcsosult volna el, ha az élet minden területe aberrálttá vált a századok alatt?

Én mondjuk, mióta 2008-ban átkattant az agyam, és egészségesebb életmódot próbálok folytatni, kínosan ügyelek arra, hogy legalább a reggelinek megadjam a módját. Inkább felkelek 1-1,5 órával előbb, hogy nyugodtan meg tudjak reggelizni, és ne csak "bekapjak valami" cukros szart, vagy még rosszabb esetben koplaljak ebédig vagy vacsoráig (régen ezt csináltam - részben ezért is híztam el).

De az ebéd is megoldható lenne. Sokan viszont a könnyebb utat választják, és inkább elcseszik hülyeségekre az idejüket, de ironikus módon pont a létszükségletüktől, az alapszükségletüktől vonják meg az időt. És inkább a luxuscikkeket hajszolják, amelyekre meg valójából nincs szükségük. :D

Múltkor értekeztünk arról, hogy a hasznosságon túl van a "kulturális hasznosság". Nos, e téren viszont szerintem pont, hogy redukálni kéne dolgokat, hogy a lét alapfeltételekémnt szolgáló táplálkozás valóban hasznos legyen, és necsak egy egészségtelen, röpke és barbár pillanat.

Igazából itt (is) ütközik ki a kapitalista-liberális társadalmak hatalmas önellentmondása. Azaz mindezt sokan a civilizáció csúcsának tartják, ami van, mert a technikai fejlődés olyan magas szintre ért el. A technikának kultusza van, minden a legmodernebb, "legkorszerűbb". Viszont ironikus módon sokan, ahogy írtad is, barbár módon zabálnak. Mint az ősember. Sőt mint az állatok. De talán az állatok kulturáltabbak, mint a "hambekapplak" társadalom tagjai.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.08.19. 17:55:30

@Thaliavilaga: Öröm olvasni, hogy vannak ilyen igényeid! Amikor csak tehetem, hódolok a kávézás örömeinek - ennek a témának egy önálló bejegyzést is szentelnék a közeljövőben. :)

Jó étvágyat a halászléhez!

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.08.19. 17:59:22

@Tenebra: Úgy vélem, felettébb helyénvaló a zabálás a tőzsdei buborékok közötti párhuzam. Mindkettő káros illúzió. A buborék kipukkad, a gyors étel hosszú távon megöl. És mindkettő a pillanatnyi örömszerzés szolgálatában áll.

Azt hiszem, egyik este megtekintem A nagy zabálás című filmet, utána pedig a Kóla, puska, sült krumplit.