Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

1920. június 4.

2017. június 04. 20:24 - Lord Meldrum

Emléknapok helyett egészséges önismeretet!

A versailles-i Trianonban 1920. június 4-én aláírt „békeszerződés” a magyar állam történetének egyik legnagyobb tragédiája: a történelmi Magyar Királyság megbukott. Ez a – minden bizonnyal végleges – bukás elválaszthatatlan az 1914 előtti, régi, arisztokratikus és polgári Európa erkölcsi és szellemi bukásától; a verduni vérszivattyútól és Flandria pipacsmezőitől, Isonzótól és a Bruszilov-offenzívától, a Balkántól és Gallipoli véres szirtjeitől. Elválaszthatatlan a történelmi magyar állam vezetőinek a Nagy Háború előtti és utáni balgaságaitól és bűneitől is, amiképpen a győztesek végzetes vakságától és a magyarság kárára érvényesített „nemzeti önrendelkezés” délibábos ábrándjától is. Talán egy erélyes Habsburg trónörökös vagy egy Mannerheim tábornagy tehetségével megáldott államférfi többet tehetett volna a történelmi magyar állam fennmaradásáért, mint azok, akik 1918-1920 között kormányozták az országot. Ami 1920-ban történt, tragédia. Aki ezt tagadja, nem csak ostoba, hanem érzéketlen is.

Ám e tragédiát mindenképpen elválasztanám attól, ami annak ürügyén történt és azóta is történik. Mind a nacionalizmus, mind az irredentizmus ízlésem és meggyőződésem ellen való jelenségek, egyik őrületben sem veszek és vettem részt soha és erre a jövőben sem mutatok semmiféle hajlandóságot. Az irredenta hőzöngést és a nemzeti kézműves fájdalomipar vérlázítóan giccses portékáit, kezdve a Nagy-Magyarország alakú faragott fatányéroktól az egészen apró „Trianon-relikviákig”, legalább annyira kártékonynak tartom, mint a nemzeti ügyekkel szembeni internacionalista közöny kísértését. Az Európai Unió nem gyógyír az országcsonkításra, a nemzeti érzésekkel kufárkodó nacionalizmusnak pedig semmi köze az igaz hazafisághoz. Elégtétellel töltene el, ha néhányan megfontolnák, miért nem azonos a hazaszeretet (és a nemzeti hűség) a nacionalizmussal. A hazafiság régimódi érzemény: egy falu, város, régió, ország hagyományainak, szokásainak és szentjeinek tisztelete; soha nem választható el a föld rögvalóságától, amelyhez a felmenők, a jelen élők és a kései utódok egyaránt kötődnek; nem mindig és nem mindenütt, de jellemzően arisztokratikus és reakciós attitűd; természete szerint inkább védekező és oltalmazó; soha nem helyettesíthet semmiféle vallásos hitet. Ezzel szemben a nacionalizmus inkább egy elképzelt, semmint valóságosan létező közösség szerfeletti imádata: ez a nemzet (és időnként, nem mindenütt a nép, lásd: „népi-nemzeti”), amelyet a nacionalista – mikor hogy kívánja érdeke – hol vérségi-törzsi, hol nyelvi közösségnek láttat. Jellemzően a modern tömegember attitűdje, mindig támadó és gyakran kielégíti a gyökértelen tömeg szellemi, érzelmi és vallásos szükségleteit: háborús ideológia, amely tömegeket toboroz, hogy háborúba vezényelje őket. Ez az érzés gyakran a gyűlölet következménye. A nacionalista betegesen retteg a tőle eltérő szokásokat követő, más nyelven beszélő, más vallású emberektől, de legjellemzőbb vonása talán az, hogy mindig elsőként üti az áruló bélyegét honfitársai homlokára: célja „megtisztítani” a közös hazát azoktól, akikről úgy gondolja, hogy „idegenek” vagy „bemocskolják”. Mindent felszámol, ami ennek útjában áll, szétveri a törvény uralmát, eltörli a szabadságjogokat. Nem véletlenül és holmi okoskodó hóborttól vezérelve időzöm annyit a nacionalizmus és a hazafiság, az igazi nemzeti hűség közötti éles határvonal meghúzásával: a hazafiság (és nem a nacionalizmus, és végképp nem az internacionalizmus) magyarázza azt a megszokott és szerfelett unalmas, „hétköznapi” dolgot, amelyet európai békének nevezünk.

Erősen kétlem, hogy „Trianon” nélkül nincs magyar nemzeti azonosságtudat, hiszen 1920 előtt is éltek magyarok Európában, és történelmünk arról tanúskodik, hogy erős nemzeti azonosságtudattal bírtak a felmenőink is. Végzetes hibának tartom, hogy a jelenleg uralkodó nacionalista kurzus egy nemzeti tragédiára hivatkozva hirdeti meg a „nemzeti összetartozás napját” – ezek az alkalmak csak arra jók, hogy a nyári melegben rövidujjú inget viselő, és e stílustani merénylettel felérő ruhadarabot nyakkendővel is megfejelő politikus megdöbbentően giccses vidéki Trianon-emlékművek árnyékában szónokoljon arról, hogy „Trianon máig érvényes üzenete, hogy Soros” – akit Isten el akar veszejteni, annak először nem a józan eszét, hanem a stílusérzékét veszi el. A „nemzeti összetartozás” 1920. június 4-e kontextusában nem más, mint az utódállamok iránt szított törzsi gyűlölet. Akik ezt az érzést táplálják – a kézműves fafaragótól a hordószónok politikusig – jól ismerik Gilbert Keith Chesterton igazságát (anélkül, hogy valaha is olvastak volna tőle egyetlen sort is): soha nem a szeretet, hanem a gyűlölet egyesíti az embereket.

Aki megelégeli a gyűlölettel házaló politikusok vércsevijjogását, tűnődjön el azon, hogy máig birodalmi méretekben gondolunk önmagunkra, hiszen erre tanít minden érték, amely a mi nagyszerű XIX. századunkból megmaradt. Ezzel nincs is semmi baj; mert volna mire szerénynek lennünk és egyik nemzet sem verheti a mellét a balsorssal; ám szert tenni az egészséges önismeretre, mai helyünket megtalálni Európában és valódi súlyunkat felmérni, a lehetőségeinket felismerni és bátran cselekedni, ha alkalom kínálkozik, sokkal nehezebb – de talán nem lehetetlen.

Jól tudom, hogy oly’ korban élek, amikor csakis kisebbségben lehetek ezzel az attitűddel és a véleményemmel, mégis érzek valamiféle rezignált derűt, amelyet Ernst Renan örökbecsű bon mot-ja világít meg a legékesebben:

„Aki arra törekszik, hogy a jövő igazat adjon neki, annak olykor bele kell nyugodnia, hogy divatjamúlt.”

cultura-trianon-alairasa-versailles-1920-06-04.jpg

(Kép: a magyar békeküldöttség elhagyja a versailles-i Nagy Trianon-palotát, 1920. június 4.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr7512563675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.