Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

Az írástudók felelőssége

2017. május 09. 15:25 - Lord Meldrum

„…ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. […] Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók”

mondotta április 25-én a Magyar Érdemrend lovagkeresztjére érdemesített szélsőjobboldali újságíró, aki egyúttal a kormánypárt ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa és „Zsoca” becenéven a miniszterelnök kebelbarátja. Tehát nem akárki, nem csak egy firkász, hanem a vezető kormánypárti hírharsona publicistája. Egyszerű lenne ezt az uszító mocskolódást Buffon ezerszer félreértett és közhellyé vált szállóigéjével – „Le style, c’est l’homme” – elintézni, ám ennél jóval többről van szó: egy olyan országban, ahol a kormányfőnek „viszket a tenyere”, és ahol bántalmaznak egy újságírónőt azért, mert a munkáját végzi, ez maga az uralkodó stíl; az ellenségnek kikiáltott politikusokkal és választói csoportokkal szemben tanúsítandó elvárt magatartás mércéje, sőt, maga a rendszer. Lehet, hogy sokan nem hiszik el, amit az újságokban olvasnak; lehet, hogy kevesebben dőlnek be az álhíreknek, a kormánypárti agymosásnak és az orosz propagandának, mint hinnénk, ám nagyon sokaknak – különösen az elsőgenerációs újságolvasóknak (különösen ideértve a világhálóval első ízben találkozó középkorúakat és idősebbeket) – a pokolian aljas sajtóorgánumok a mérvadók.

Herr Hitlernek és Goebbels doktornak ebben igaza volt: a hazugságok és a hazugságoknál is kártékonyabb féligazságok szüntelen sulykolása milliók észjárására hat; a propaganda olcsó frázisai könnyen beépülnek milliók elméjébe – különösen egy olyan korban, amikor milliókat sújt szellemi restség és önáltatásra való hajlam. B. Zsolt és társai táplálják azt a gyűlöletet, amely polgárháborúhoz vezet. A második világháború előtt az akkori B. Zsoltok ontották magukból azt a förtelmet, amely a hullákkal teli meszesgödrökhöz és a gázkamrákhoz vezetett. Ezek a publicisták talán nagyobb bűnt követtek el, mint azok a bürokraták, vegyészek és vasúttisztek, akik megrendelték, előállították és rendeltetési helyükre szállították a Zyklon-B-vel teli konténereket és a pusztulásra ítélt áldozatokat. A szavak legalább olyan mérgezők, mint a hidrogén-cianid, mert az egyszerű embereket közömbössé vagy rosszabb esetben ellenségessé teszik az áldozatok sorsa iránt. És ezt nagyon jól tudja B. Zsolt, H. Árpád, de jól tudja a miniszterelnök is, aki nem olvassa régi harcostársa írásait; nyilván azt sem tudja, miért terjesztette fel lovagkeresztre.

Ne feledjék, felbomlik az a társadalom, amelyben „erénnyé” válik a nyilvánvaló hazugság. Engem arra neveltek, hogy felelősséggel tartozom azért, amit mondok és írok, mert a kimondott és leírt szó: tett. Ha úgy tetszik, maga az ember.

47485.jpg

(Kép: halálmenet Budapesten, 1944-ben.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr3112493345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.