Reakciós reflexiók

Ce qu’il y a de plus vivant dans le présent, c’est le passé – Ami a jelenben a legelevenebb, az a múlt

Obama, a nagy konzervatív elnök

2016. november 12. 13:25 - FOUREY

Elsőre talán meglepőnek tűnhet, hogy konzervatívnak nevezem az Amerikai Egyesült Államok 44. elnökét, épp azt az embert, aki a liberális Demokrata Párt jelöltje volt és a „változás” jelszavával kampányolva aratott történelmi győzelmet 2008-ban és 2012-ben, s akit ellenfelei egyszerűen csak lekommunistáztak, és akinek elnökké választását sokan értékelték úgy, mint a régi Amerika végét. Még az sem feltétlenül megfelelő válasz ezekre a jogos kétségekre, hogy Barack Obama vajmi keveset valósított meg kezdeti ígéreteiből: nem vezetett be univerzális társadalombiztosítást, csak egy meglehetősen óvatos reformot jelentő, ezernyi kompromisszum árán megvalósított Obamacare-t, nem szakított radikálisan a Bush-korszak külpolitikájának minden elemével sem (viszont amennyiben igen, akkor kifejezetten konzervatív irányban) és egyébként is, a republikánus többségű Kongresszus árnyékában az utolsó években már jóformán teljesen tehetetlen volt. Mégsem gondolom minden tanulság nélkül valónak Obamára konzervatív elnökként tekinteni, éppen, mert elsőre nem ez jutna róla eszünkbe és mert vannak igenis érvek, amelyek alapján joggal nevezhetjük annak. Sőt, azt gondolom igazi történelmi nagysága éppen abban áll, amitől konzervatív államférfinak mondhatjuk őt. Mivel persze a konzervatív szó sok mindent jelenthet, s mert Obama maga egy komplex politikusi személyiség, méltánytalan lenne elvárni, hogy az elnök minden lépését a szó összes lehetséges értelmében konzervatívnak tekinthessük. Számomra már az is elég, ha sikerül megmutatnom, hogy Obama elnökségének számos olyan erénye van, amelyet akkor tudunk igazán méltányolni, ha a konzervatív jellemvonásokat el tudjuk fogadni erényekként.

Hogy melyek ezek? Az alábbiakban három ilyenre fogok röviden kitérni. Az egyik a gazdaságpolitikája. A másik a külpolitikája. A harmadik az amerikai alkotmányos értékek iránti tisztelete. Ezek együtt pedig azt eredményezték, hogy egy őrült és zavaros világban, egy nagyon súlyos világgazdasági válság közepette egy kis időt nyert mindannyiunk számára, hogy szembenézzünk az új világ új kihívásaival és esélyt adott a világnak, hogy a maga útját keresse és a saját módján regenerálódjon. Félreértés ne essék, Barack Obama elnöksége alatt egyáltalán nem volt tétlen, de folytonosan a lehetőségekre és a lehetőségek korlátaira tekintettel, kellő önmérséklettel vezette a világ leghatalmasabb gazdasági és politikai hatalmát, s ha sok mindenen nem is tudott segíteni, ami rossz volt, de legalább nem is ártott átgondolatlan és erőszakos változtatásokkal. Biztosan vannak, akik hosszasan tudnák sorolni, hogy mi mindenbe avatkozott be az Egyesült Államok Obama idején a világban, hogy mi mindenen változtatott Obama az Egyesült Államokban, de mondanivalóm lényege, hogy akik erre hivatkoznak, azok elvétik a lényeget: ebben a helyzetben és olyan előzmények után, milyenek megelőzték az ő elnökségét, Obama nyolc éve maga volt a nyugalom, a visszafogottság és a mérséklet. George W. Bush nyolc éve után ennél többre nem is volt szükség, sem lehetőség. Persze, azoknak, akik a megváltót látták benne, mindez hatalmas csalódás lehet. De attól, hogy Obama karizmatikus vezető, természetesen még nem lett messiás, csak egy ügyes politikus. Aki világmegváltást remélt tőle, az eleve becsapta magát. Nem kérdés, hogy többet is tehetett volna és sokszor hibázott. De ki nem hibázik? Az igazi, történelmi mérce nem is a hibátlanság, hanem, hogy a világ jobb vagy rosszabb hely lett Obama nyolc éve alatt, figyelembe véve a tőle független tényezők hatását is. És hát, tudva, hogy Obama nyolc éve egy világgazdasági válság idejére esett, amiről nem ő tehetett, katasztrofális közel-keleti válságok idejére, amiket nem ő robbantott ki, mint ahogy nem tehetett Vlagyimir Putyin felemelkedéséről, az európai populista fordulatról, azt kell mondanom, kész csoda, hogy a világ nem borult mostanra lángokba. E csoda pedig nem kis részben Obama józanságának volt köszönhető. 

barackobama_jpg_crop_promo-mediumlarge.jpg

Nézzük hát a főbb konzervatív vonásokat Obama politikájában. Az első a gazdaságpolitika. Legfontosabb érdeme ezen a téren a demokrata elnöknek, hogy a nagy gazdasági válság ellenére és annak ellenére, hogy politikai céljai között számos jóléti intézkedés szerepelt, sikerült elérnie, hogy 2009 után a GDP-arányos költségvetési hiány ne növekedjen, sőt, valamelyest az átlag alá essen vissza. Az államadósság ugyan horribilis mértékben növekedett, de a számok csak addig tűnnek ennyire elrettentőnek, amíg észre nem vesszük, hogy az előző elnök alatt az adósságnövekedés üteme sokkal nagyobb volt (68 százalék vs. 101 százalék) és hogy mindkettő eltörpül Ronald Reagan időszakához képest (186 százalék). Obama gazdaságpolitikája tehát, különösen, ha figyelembe vesszük a történeti környezetet, abban a nagyon hétköznapi értelemben feltűnően konzervatívnak tekinthető, hogy meghökkentően visszafogott és óvatos volt és nagy figyelmet fordított az egyensúlyi állapothoz való visszatérésre. Benne volt ebben persze az is, hogy a társadalombiztosítási reform elbukott és a többnyire ellenséges Kongresszus csak nagy áldozatok árán engedett bármiben is az elnöknek, de benne van Obama egyénisége is. Egy olyan politikusé, akinek ugyan vannak nagy társadalmi víziói, de a tervek kivihetősége, az, hogy legyen legalább valami, ami működik, fontosabb, mint magának a víziónak a sértetlensége. S ami talán még fontosabb: Obama reformer vízióiban van valami, ami eredendően nem radikális és ezért nem összeférhetetlen az óvatos gazdaságpolitikával és a kompromisszumokon keresztül való előrehaladással. Ezek a víziók ugyanis az amerikainak tekintett értékekkel való azonosuláson és a demokratikus politika által teremtett lehetőségek és korlátok tiszteletén alapulnak. Egy olyan politikaképen, amelyben a politika sokat tehet a társadalom egységéért és a hátrányos helyzetben lévők felemeléséért, de nem azért, hogy egy radikálisan új világot teremtsen, hanem, mert a létező Amerika stabilitásának zálogát a változóképességben látja. Ezen a ponton ér össze Obama ékesszóló reformersége és a számos politikai területen tapasztalt gyakorlati óvatossága, konzervativizmusa. A változás fontos, de nem öncél. Mielőtt valamit megváltoztatnánk, muszáj helyette valami jobbat ajánlani és semmit sem érdemes jobban megváltoztatni, mint amennyire magabiztosan mondhatjuk, hogy amit kínálunk, az nem fog rontani a helyzeten.

Ezen a ponton érkezünk el Obama konzervativizmusának másik feltűnő példájához, a külpolitikához. Bár sokan elsősorban Líbiát és Szíriát kötik Obama elnökségéhez, mások a Csendes-óceáni térség felé fordulást, ismét mások az oroszokkal való újra elhidegülő viszonyt, mint az amerikai külpolitika főbb vonásait, ám mindez alapvetően félrevezető. Obama külpolitikája valójában itt-ott liberális elemeket tartalmaz, de mindenekelőtt sajátos realizmust tükröz, s mint ilyen, radikális szakítást főként a Bush korszak neokonzervatív intervencionizmusával jelent (miközben nem tudja meg nem történtté tenni elődje lépéseit és átvesz tőle eszközöket is). Obama külpolitikáját nagyon jól leírja az a mottó, amit sokan külpolitikája lényegének tartanak, s amely szerint:

„Don't do stupid shit!”

Ha sokan, érthetően kritizálják is a benemavatkozási politikáját Szíriában, nem árt észben tartani, hogy Líbiában volt beavatkozás és ott sem lett magától béke, Irakban és Afganisztánban pedig a Bush-korszakban sikerült olyan káoszt előidézni, sikerült oly mértékben destabilizálni az egész térséget, amihez fogható epic failure  nem sok található az amerikai külpolitika történetében. Vagyis, bármilyen sajnálatos is, ami Szíriában történik, nem egészen indokolatlan Obama részéről felvetni, hogy vajon egy kiterjedt bombázás (nem is beszélve a szárazföldi akcióról) vajon érdemben kevesebb emberi szenvedéssel járt volna-e, mint a polgárháború, amely nem az amerikaiak miatt tört ki és amelyben az amerikaiak mégiscsak igyekeznek valamiféle szerepet játszani. (Jellemző, hogy Obama utódja, a Putyin-rajongó Donald Trump paradox módon azzal becsmérelte Clinton külügyminiszterségét és Obama egész külpolitikáját, hogy Putyin „outsmarted them” és így megszerezte a befolyást a Közel-Kelet fölött, s mindezt arra hozta fel bizonyítékként, hogy Putyinnal nem kellene ellenségesnek lenni, holott, ha valamire, ez az érv főleg arra lett volna jó, hogy egy héjább külpolitikát támasszanak vele alá). Ami tehát konzervatívnak tekinthető Obama külpolitikájában, az az óvatosság és mérsékeltség, ami abból a belátásból származik, hogy a puszta erő még nem elég a bonyolult világ bonyolult problémáinak megoldására és hogy a legnemesebb elveink megvalósítása sem mindig mentség a fennálló status quo felelőtlen, radikális felborítására, mert a tetteink következményei sokszor előreláthatatlanok és a költségek szinte biztosan magasabbak, mint amik előre láthatók. Ilyen körülmények között pedig csak akkor szabad durván beleavatkozni mások ügyeibe, ha nincs más megoldás.

S végül a harmadik terület  az alkotmányos értékek iránti tisztelet. Lehet ugyan azt mondani, hogy Obama számos területen sokak számára elfogadhatatlan társadalompolitikai változások híve volt, mint mondjuk a társadalombiztosítás radikális kiterjesztése vagy a melegházasság; de lehet kritizálni azért is, mert a radikálisan jogvédő állásponthoz képest túl könnyen hajolt meg az államrezon szempontjai előtt, mint mondjuk a feketelisták, a dróntámadások, a titkos megfigyelések gyakorlata kérdésében. Ám éppen e kritikák mutatják, hogy Obama politikáját mélyen áthatotta egy olyan mérsékelt, kiegyensúlyozó szemlélet, amely folyamatosan tekintettel van a politikai cselekvés korlátaira. Lehet az ember idealista a céljaiban, de nem hagyhatja figyelmen kívül a világot, amelyben ezeket a célokat követnie kell. Tiszteletben kell tartania azt, ha céljai megvalósítása előtt alkotmányos akadályok tornyosulnak, ha a többség nem támogatja a céljait. Léteznek bevethető jogi trükkök, a koalícióépítés kemény munkája és persze a nyílt vitában való meggyőzés, de van olyan, hogy valami egyszerűen csak nem megy és ezzel együtt kell tudni élni. Másfelől meg azt is tudomásul kell venni a legnemesebb célok követőjének is, hogy vannak eszközök a politikában, amelyeket, ha fintorogva és visszafogottan is, de muszáj időnként használni. Mindezek olyan dolgok, amiket egy politikusnak el kell tudnia fogadni, mert egyszerűbb módja nincs a céljaink elérésének. Ahogy Harry S. Truman elnök mondta:

„If you can't stand the heat, get out of the kitchen.”

Vagy, ahogy maga Obama fogalmazott a választási eredmények után nemrég:

„You know, the path that this country has taken has never been a straight line. We zig and zag and sometimes we move in ways that some people think is forward and others think is moving back, and that's OK.”

Összefoglalva, Obama politikájának vannak bizonyos mélyen konzervatív vonásai. Kétféle értelemben is. Egyrészt óvatossága, mérsékeltsége erős rokonságot mutat azzal az angolszász tradícióval, amit Anthony Quinton a konzervativizmusról szóló esszéjében a „tökéletlenség politikájának” nevez, s amely tradíciónak Barack Obama politikája méltó folytatása. Másrészt pedig, társadalmi reformvízióinak van valamiféle konzervatív, megtartó, stabilizáló, korlátolt jellege, ami leginkább a XIX. század második felének konzervatívjaival rokonítja Obama politikáját, ahol a változás célja nem egy új világ felépítése, hanem a régi megőrzése. Ha Benjamin Disraeli konzervatív brit miniszterelnök ilyen értelemben joggal mondhatta annak idején, hogy

„For, notwithstanding the rapid changes in which we live, and the numerous improvements and alterations we anticipate, this country is still Old England, and the past is one of the elements of our power.”

Barack Obama is hasonló jobbal utalhatott nemrég múlt és jelen egységére:

„That's how this country has moved forward for 240 years. It's how we've pushed boundaries and promoted freedom around the world. That's how we've expanded the rights of our founding to reach all of our citizens. It's how we have come this far. And that's why I'm confident that this incredible journey that we're on, as Americans, will go on.”

 (Basil Fourey, Baloldali Liberális Blog)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://reakciosreflexiok.blog.hu/api/trackback/id/tr6911949731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ma Baker 2016.11.14. 11:52:56

Obama egy súlytalan báb volt, aki soha nem állt semmilyen libbant ötlet útjába. Szétcseszték alatta az egész arab világot, agyonspekulálták az olajat mindkét irányba, hidegháborús szintre sülyledtek az amerikai orosz kapcsolatok. Ha Obama konzervatív és így szétcsesződött alatta a világ, mi kellett volna ahhoz, hogy most ne konzervatívként próbálják meg emlékét belénksúlykolni?

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2016.11.14. 11:54:49

@Ma Baker: Látom, nehézséget okoz a cikk megértése. Ha újra beiratkozik az elemi iskola második osztályába, és sikerrel elvégzi, fusson neki ismét!

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2016.11.14. 12:59:10

@Ma Baker: Egyszer olyan kíváncsi lennék, aki "libbantat" ír, az mire gondol. Ami az arab világ "szétcseszését" illeti: 1. Bush alatt volt az iraki invázió, 2. az arab tavasz régi amerikai szövetségesek is kellemetlenül érintett (pl. Egyiptom), 3. Szíriában Obamáék nem folytattak intervencionista politikát, szemben Clinton vagy Bush gyakorlatával. 4. Az olajárakat két tényező nyomta le: az amerikaiak olajfüggősége megszűnt a térséggel szemben és Szaúd-Arábia igyekszik orosz és iráni versenytársait lenyomni. 5. A Közel-Keleten van pár újonnan aktívabb szereplő: Oroszország, Törökország, Irán. Egyszerűen nem az USA határozza már meg a térség életét hanem egy sereg hatalom. Ami az oroszokat illeti: nos, valóban az oroszokkal való viszony romlott de vajon azért-e, mert Obama nem volt barátságos vagy túl rámenős volt az oroszokkal vagy azért, mert Putyin alatt egyre agresszívebbek az oroszok? Ez a mondat meg: "Ha Obama konzervatív és így szétcsesződött alatta a világ, mi kellett volna ahhoz, hogy most ne konzervatívként próbálják meg emlékét belénk sulykolni?" konkrétan SEMMIT sem jelent. Viszont Obama alatt volt világgazdasági válság, amit nem ő kezdett, volt erősödő orosz aktivitás, ami nem miatta van, van erősödő populizmus világszerte, amit nem ő csinált, volt arab tavasz, van erősödő Kína, amit szintén nem ő teremtett, voltak Bushtól ráhagyott katasztrofális terhek, mint Irak és Afganisztán. Lehet okoskodni arról, hogy mekkora baj van a világban, csak hát az a helyzet, hogy ezek a problémák mind Obamától függetlenül keletkeztek és elég gáz őt hibáztatni értük. Igenis nagy dolog, hogy képes volt az amerikai költségvetést stabilizálni, szakítani a héja külpolitikával és nem csinálni nagy felfordulást az amerikai belpolitikában.
süti beállítások módosítása