Milyen csalóka lehetett a napfény 1914. szeptember elsején és 1939. szeptember elsején!

Valahol, egy Isten háta mögötti kies provinciában, hadurak és lótolvaj törzsfőnökök hazájában egy forró nyári napon meggyilkolnak egy Habsburg főherceget – és a világ lángba borult. Ősszel már ásták a lövészárkokat. Negyedszázaddal később a nyugati demokráciák (történelmük során első ízben) kötelezettséget vállalnak egy közép-európai állam békéjéért és szabadságáért, állják a szavukat – és a világ ismét lángba borult. Régi meggyőződésem (ha nem volnék fiatal, azt írnám, rögeszmém), hogy hét évtizedes európai „fuvolázó békekor” végén járunk; élvezzük hát az alkonyi napfényt! Izgalmas ősz elé nézünk. Ha Amerika elnökké választja a rőthajú paprikajancsit és ez keblére öleli a moszkvai behemótot, akkor az aprócska európai bajkeverők, köztük a mi nemzetvesztő gyászhuszáraink, újfent vérszemet kapnak.

Ugyanaz a kór, mint 1914-ben és 1939-ben; ahogy Georges Bernanos írta:

„a nacionalizmusnak nevezett kollektív sóvárgás, amely kiforgatja a »haza« fogalmát, s helyébe a »nép államának« bálványát állítja.”

És az erkölcsi korlátait vesztett, elfajult tudomány még szörnyűbb barbárságot szabadít majd az emberiség nyakára. A „modernek” együtt menetelnek és üvöltenek majd a nacionalista és „tudomány-hívő” újpogányokkal; azok pedig, akik lelkében valamiféle régimódi tisztesség, vallásos érzület és erény honol, egyedül maradnak. 

Civilizáltnak lenni a szó liberális értelmében reménytelen befejezetlenséget jelent. Korunk liberálisai, ezek a képzeletszegény filantrópok, akik hódolnak az „absztrakt művészetnek”, a mit sem érő intellektuális kordivatoknak, és minduntalan az egyenlőség és az „emberi jogok” értelmiségi ábrándjaiban ringatják magukat, képtelenné váltak a gonosz felismerésére. A reakciós Churchill büszke volt katonai rendjeleire, díszegyenruháira és számos csatában nézett farkasszemet a halállal; átlátta a civilizáció vékony máza alatti irracionális érzelmek és hitek jelentőségét, és egészen annak barbár mélységeiig megértette az emberi természetet. Ő volt a nélkülözhetetlen ember, amikor a civilizáció puszta fennmaradása forgott kockán. 

A mai Európában sehol egy Churchill, csak egy seregnyi Chamberlain.